P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül
Corpus ange, corde plange, mentem frange, manu tange Christi mortis saevitias. 1) Önmagával beszélget a kereszt lábánál, hogy részvétre induljon: Plange fidelis anima arnica crucis intima. 2) A Philomena (A csalogány) c. kis hősköltemény, amelyet két kézirat Peckam Jánosnak tulajdonít, de amelynek felfogása az Itinerarium szerinti Isten felé haladást leheli, míg Krisztus élete megfontolásának módja és a titokzatos halálnak értelme, legalább a szerkezetben a régi Szenvedés Óráiból származik, bár költészete egészen más. Egyik legenda beszéli el, hogy a csalogány, midőn érzi halálát, napfölkeltekor felrepül a fa csúcsára és énekel. Minél inkább emelkedik a nap a látóhatáron, annál inkább erősödik a csalogány éneke is. Egész teste húrként rezeg, mígnem a nagy fény felé kiadva utolsó dalát is, erei megrepednek, torka megszakad s a kis madár szeretetből meghal. A ferences költő megragadja e szenvedés-legenda szépségét és mint jó misztikus, jelképben vallásos irányba tereli. A csalogány a lélek hírnöke Szeretettjéhez, mivel a lélek is énekli óráról-órára Krisztus életét gyermekségétől egészen megfeszítéséig és eped, hogy Vele meghaljon. Az órák, amelyek a Kisded Jézust éneklik meg, valami utánozhatatlan gyengédségről tanúskodnak. A családiasan bizalmas irodalomban nincsenek kedvesebb versek, mint azok, amelyekben a ferencesek komoly tudósa, a jövendő bíboros óhajtja, hogy a szegény, isteni Gyermek lábacskáit csókkal illethesse, fürdőt készíthessen számára, pólyáit kimoshassa. Az ének az utolsó óránál éri el az ittasultság legnagyobb fokát, t. i. hogy a szeretet véglete a halál. Ha a Philomena szerzője Peckam János is lenne, azonban annak a felfogása Szent Bonaventura eredeti félreismerhetetlen sajátja. És ha a Corona B. Mariae Virginis Prózai tartalma : Gyötrődj testem, szívből siránkozz — Zúzd össze elmémet, kezeddel érintsd — Krisztus halálának kegyetlenségeit. 2) Vagyis : Sírj hűséges lelkem — aki a keresztnek legbensőbb barátja vagy.