P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

kalmaílanabb szegletébe üti fel, vagy az őt vivő szamárra, avagy az utcák lármája és forgalma közepébe helyezi, mert őt a külső légkör nem szórakoztatja el, és mert cellája saját teste. Senki nem gondolt hasonló dologra. Előtte mindnyájan úgy tekintették a testet, mint valami veszedelmes házat, melynek öt ablakán keresztül a világ pora beszüremkedett. Szent Ferenc azonban felfedezi, hogy ha a lélek nem tud összeszedett lenni, semmiféle fal nem tudja elkülöníteni vagy megjavítani. Azért ismeri meg ezt az igazságot, mivel szeret és tudja, hogy egyedül a szeretet képes a külvilágtól elszakítani s kedvelt gondolatkörébe összepontosítani. Szent Ferenc megtanít arra is, hogy mindenhol lehet imádkozni. Lehet imádkozni az erdőben, a kunyhókban, elhagyott templomokban, magánosan és társaságban. Lehet imádkozni minden módon, akár elmélkedve, akár szóbelileg mondjuk a Miatyánkot. Imádkozhatunk párbeszédet folytatva és énekelve. Ismeri a liturgikus ima értékét, de hogy igazán hűséges legyen Rómához, hogy szegény és vándor testvéreit ne terhelje a hosszas, bazilikába való zsolozsmázással, amely a régi szerzetes papsághoz illett, előírja számukra a Breviárium Romanumot, vagyis a rövidebb zsolozsmát. Ez csak kivonata volt annak a hivatalos imának, amelyet a pápai udvar papjai használtak. Ismeri a templom ívei alatt mondott ünnepélyes kórusi imának édességét, amikor a lélek felemelkedve elfeledkezik önmagáról, de helyesli- mind részéről, mind pedig testvérei részéről, akik úgy élnek, mint a madarak, a rögtönzött éneket, a személyes himnusz szabadságát, amely az isteni szeretet boldogságából vagy kínjából árad szét. Ez a tájszólásban mondott és a nép lelkéből származó, szent, dicsőítő ima előbb beférkőzik a nép lelkébe, mint a komoly szertartásos himnus, amelyet kezdenek nem megérteni mindazok, akik immár népnyelven beszélnek. Lassanként a hivatalos dicsőítő ének igen hosszadalmassá válik annak, aki már a városi munka lázában él. A nép a ferencesektől megtanulja az Isten egyszerű, népnyelven való dicséretét. Es amint az irodalmi fátyol nem akadékoskodik a jámbor érzelem és annak kifejezései között s mivel a szó is vonzóbb, ugyanúgy az emberek is közelebbinek látják a mennyei udvart. Sőt ezen-