P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

azért a hasonlat a jelképen túl viszi, amely hasonlat önmagában véve szép. Szent Antal, hogy megélénkítse beszédeit, nem világtörténeti példákhoz vagy mesékhez fordul, hanem magához a természethez, a növények és állatok életéhez, amint azt ferences módon megfigyelte. Fordul a tudományhoz, amint azt olvasta a természetrajzi leírásokban, ásványokról szóló könyvekben, enciklopédiákban és mindig hasonlatok vagy összehasonlítások gyanánt alkalmazza azokat. így valami költőies növénytant nyújt és korának szinte meseszerű állattanát és földrajzát hozza elénk, egyesítve azt önkéntes szómagyarázattal, a lélekre alkalmazott bonctannal és az erkölcstannal egybehozott orvoslástannal. Érdekes például az öt érzéknek a részletesen kicsinyes bonctannal és a hallókészülék fiziológiájával való leírása a Sermo in die sane to Pentecostes-ben, a pünkösdi szentbeszédben. Ezek a tudományos kitérések azonban nem térítik el Szent Antalt munkatervének egységétől. Minden beszédében összeegyezteti a vasárnapi szentmise evangéliumát, introitusát (kezdetét) és leckéjét a papi zsolozsmából vett ószövetségi töredékkel. Mindez mint valami négyesfogat — így hívja — áll előtte, amely megrezegteti mindannak a vezetőnek ereit és ütőereit, aki nem oly erős, nem oly éleselméjű és tehetséges, mint ő, aki előbb kiegyezik vele a hasonlat, példázat és erkölcstan összes útjaira vonatkozólag. Ez az egységre való kísérlet, amely sohasem létesít szükségszerűen összeilleszkedést, nemcsak lelkületének és korának egyik követelménye, hanem megfelel annak az összhangzatos építőművészetnek is, amellyé Szent Antal óhajtja tenni beszédét, hogy ne fárassza-untassa hallgatóságát. így tehát, ha az egyházi tudományossággal öszszeköti a világi tudományt, egyiket is, másikat is szép hasonlatokkal díszíti és ha gyakran használ választékos és tömör kifejezéseket, bizonyára nem hiúságból és divatosságból történik, ez nála az apostolság legigazibb ismertető jele. Tudós elméje és a világgal folytatott érintkezése észrevétetik vele, hogy kora olvasóinak és hallgatóinak ízlése kényes és oktalannak tartja a bölcseséget, „nisi verba polita, exquisita et novum quid resonantia invenit, vei audierit, legere fastidit, audire contemnit". Azért, hogy Isten igéje ne legyen unalmas