P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

Boldog Duns Skót nem engedi meg, mint Szent Bonaventura, hogy a megismerés ténye belső megvilágítás által következik be, hanem azt tanítja, hogy a szeretet vezeti el az értelmet a legfőbb igazsághoz. Nem enged meg csiramódjára elvetett okokat, amelyek létrehozzák a teremtményeket, hanem egy szellemi elvet, az u. n. haecceitast vallja, vagyis azt a minémüséget, amely őket egyedekké teszi és mástól megkülönbözteti. Nem elégszik meg azzal, hogy Szent Bonaventurával mondja : az emlékezet, az értelem és az akarat „sunt consubstantiales, coaequales et coaevae, se invicem circumincedentes" és hogy a szeretet, amelyet a kegyelem segít, elérkezik oda is, ahol az értelem megáll, hanem kibontva az akaratot nemhogy függne az értelem meghatározásától, hanem uralja azt és vezeti, előírja tárgyát, összpontosítja vagy széjjelbontja, meghagyja vagv eltiltja neki a ráeszmélést. Boldog Duns Skót szerint, az embert hacsak az értelem határozná meg, úgy gondolja, „jó állat lenne — sic homo esset unum bonum brutum". Ellenben mikor az akarat elsőbbségét tartja, biztosítani igyekszik az embernek eredeti, összetéveszthetetlen egyéniségét. A krisztocentrikus elv, amely áthatja Szent Bonaventura egész gondolkodását, Boldog Duns Skótban a Summum Opus — legfőbb mű — nagyszerű fogalmához, vagyis Istenfiának megtestesüléséhez vezet. Boldog Duns Skót bizonyos értelmi folyamat révén, amelyben ha nincs is meg az alvó elragadtatás emelkedettsége, de igenis a legmélyebbre ható látomásoké, az istenség örvényéig merészkedik és egyrészről összevetve a Victorinusok tanát Isten szeretetéről, másrészről az oxfordi ferences iskola tanítását a Megtestesülésről, arra a következtetésre jut, hogy Isten a szeretet. Nemcsak oka és határa a szeretetnek, hanem lényegileg szeretet. Isten először szereti önmagát önmagában, másodszor szereti önmagát más lényekben, amelyek őt majd szabadon szeretik és amelyek olyan fokban részesülnek a szeretetben, amilyet Ő nekik ad és amely a boldogság; harmadszor azt akarja, hogy szeresse egy Tőle kívül eső Lény, amely őt legfőbb módon tudja szeretni ; negyedszer előre látja ennek az emberi természetnek személyi egységét (unió hypostatica,) amelynek őt legfőképpen kell