P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül
eredeti hagyományát az augusztinizmus képviselte, amely csaknem egyedül uralkodott az iskolákban. A másik nagy kolduló rendet, a domonkosrendiek szerzetét az értelemtani rokonság vezérelte s inkább a mellőzött arisztotelészi törzsbe ojtódott és különösen Aquinói Szent Tamás lángelméjével az Egyháznak hódította meg a görög spekulációnak azt a részét is, amely még nem volt katolikus uralom alatt. Hasonlót kezdett cselekedni a ferencesség Halesi Sándorral és Szent Bonaventurával, majd folytatta Baconnal. Mindezt azonban csak részben és nem rendszeresen tette, mert az arisztotelizmus nagyon különbözött szellemétől (forma mentis). Fontos azonban, hogy az ágostoni iskolához ragaszkodva és azt folytatva a skolasztika kebelében iskolát alakított, az atyák régi iskoláját, amelynek az volt rendeltetése, hogy a tomizmus mellett neki is legyen feladata és kibontakozása. Hamarosan, a XIII. század közepétől a XIV. század első éveiig, a franciskanizmusnak öt nagy gondolkodója van, mint akik a többi mellett leginkább képviseleti erővel vannak megáldva, ezek : Halesi Sándor, Bagnoregiói Szent Bonaventura, Boldog Duns Skót János, Bacon Rogér és Raymundus Lullus. Nem fejtjük ki tanaikat, hanem csak a bennük megnyilatkozó ferences szellemre mutatunk rá. Halesi Sándor és Szent Bonaventura. Halesi Sándor az első, aki felfedezi a ferencesség bölcseleti tartalmát és azt ő kapcsolja be az ágostoni áramlatba. Teodiceájában a gondviselő Jóság eszméjét fejtegeti, amely minden teremtett dolognál ott van. Kifejti a Szentháromság tiszteletét, amely minden dologra rányomja bélyegét. Szól azután a szépségnek vallásos érzéséről, amely Istenhez vezet. Halesi Sándor jelzi, hogy milyen gondolkodók számithatnak megbecsülésre Szent Ferencnél. Szent Bonaventura még jobban belemélyed az Alapító gondolatába. Ő Atyjának bölcseleti és teológia lelkiismerete. Isten jelenlétének bizonyossága és a Gondviselésre való ráhagyatkozás, amelyek annyira élénken megvannak Szent Ferencben, Szent Bonaventuránál Isten fogalmának elméletét képezik. Szent Ferenc természetes szem-