P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

ELSŐ FEJEZET. Szent Ferenc és kora

XV. AZ ELSŐ RÉSZ BEFEJEZÉSE. Az a vallási mozgalom, melyet Szent Ferenc idézett íel és három rendje révén megfegyelmezett, kora kettős szükségletének felel meg: az evangéliumi megújhodásnak és a tevékenykedés keresztény értékesítésének. Szent Ferenc annyit fogad el az igazságból, amennyit az eretnekek is elfogadtak, de azok tévedései és hibái nélkül, egyesíti az első századokbeli keresztények szegénységét és egyszerűségét a Rómának kijáró mély hódolattal. Amint Szent Ferenc újra átéli és kiegyenlíti korának ellentéteit és saját szelleméhez mérten új jámborsági formákat alapít, éppígy intézménye felveszi az előző szerzetesi rendek jellegzetességeit is, de még újat ad hozzájuk: a cselekvés megszentelését, amely minden modern vallásosságnak a titka és elengedhetetlen a modern életben is, amely csupa ténykedés. A régi, a keleti szerzetesség, amely a római világ felbomlásakor és a barbárság térhódításakor keletkezett, kifejlesztette az ima és engesztelés apostolságát, a természet pogány kultuszát lerombolta, hogy mások keresztény értelemben visszaállítsák. A régi, a nyugati szerzetesség, amely a barbárok tombolásakor keletkezett, a latin bölcseséget fogta be a hit szolgálatába és megtérítette, megfegyelmezte, polgáriasította az új népeket s az ima és engesztelés apostolságához hozzácsatolta még a munkát, az egyének, a helyek, a jelen és jövő felértésével foganatosítandó és szétosztandó munkát. A bencés munka olyan, mint az élet összes értékeinek birtokbafoglalása ; újra megáldja — ribenedice I — a mezőket, a könyveket, a művészetet, az emberi méltóságot; újra épít a remeték pusztítása mellett és után. A ferencesség, amely a városok és társadalom új gazdasági és politikai rendjével egyidőben keletkezett, feladatául tűzte ki a betűszerinti apostolságot, amint azt Jézus Krisztus gyakorolta,