P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk
finom komikus érzékben. Juniper testvértől Sienai Szent Bernardinig, a sajátszerű fra Salimbenetől a szigorú Porto Maurizioi Szent Lénárdig, ez a mosoly ott ragyog az összes ferencesek tetteiben és szavaiban. Annak az ellentétnek következménye, amely a választott szegénység és a lihegve hajhászott gazdagság között, a becsületesség egyszerűsége és a világ bonyodalmai között van, ez a jóízű, magától jövő mosoly, amely mialatt a rövidebb utat veszi céljának elérésére, azalatt látja, hogy mások mennyire eltévednek és elveszelődnek a szándékos pálfordulásokban. Nincs az embernek vagy a körülménynek az a felfuvalkodottsága, amely széjjel ne oszlana, mint valami lukas gömb, az irónia gombostűje következtében; nincs az a fájdalom, amely élét ne vesztené arra a pillanatra, amelyben komikus arcot fedez fel. Szent Ferenc, aki mint Isten dalosa énekel, Juniper testvér, aki hintázik az őt bámuló idegenek előtt és a kínzás alatt megneveti jó guardiánjának kövérségét, 1) Szent Bonaventura, aki a bíborosság hírének vételére egyik fára akasztja a kalapot és tovább mosogat, mindenkorra a jótékony magasabbrendűségnek mosolyára, az emberi dolgok feletti megvetésre tanítanak. A képesség: megmosolyogni (gyűlölség nélkül) önmagát, a világot, még a fájdalmat is, az értelmes alázatosságnak ajándéka, ferences ajándék. Az örvendezés egy másik forrása a tevékenység, amely — mint láttuk — meg van fosztva mindazoktól az önző indítóokoktól, amelyek fájdalmassá tennék és amelyet visszavezetnek saját hivatásának kifejlesztésére abban a munkában, amelyre születtünk, minden más cél nélkül, csak azért, hogy Isten akaratát tegyük. Nem képtelenség azt állítani, hogy a ferencesség, megbecsülve minden léleknek természetességét, megsegítve a saját hivatása felfedezésében, hogy kialakíthassa személyiségét, olyan embert képez ki, aki Isten akaratát saját akaratában teljesíti. Megtenni pedig saját akaratát vagyis kifejteni összes energiáit, ez az, amely e világon leginkább hasonlít a boldogsághoz. Az egyszerű, benső élet, a szegényes szokások, az az ügyesség, amely a fölöslegest is kevesebbé tudja tenni és a szükségessel megelégszik, fájdalmainak elhallgatása azért a férfias méltóságért, nehogy úgy látszék, hogy szenved, közreműV. ö. Kaposi, Fioretti, 1913, 187-191.
