P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

és a szépség, amennyiben vigasztaló, nem lenne elegendő a fájdalom megmagyarázására és megbékitésére, amint nem tud­tak megfelelni sem az Ázsiában bolyongó pásztor kérdéseire, sem Szapho utolsó énekére, sőt a rerum concordia discors el­viselhetetlen összhangja és az énnek nyugtalansága között két­ségbeesett lázadást kelthetne, ha az érzékelhető szépségen túl nem fedezne fel nagyobb, bölcsebb és jobb szépséget. Azért a ferences bárhol vegye is észre a szépséget: egy szál virágon, vagy csak egy arcon is, a háztetők feletti ég kis szegélyén; vagy valami hatalmas alpesi vidéken, úgy fogadja, mint Isten ajándékát. A szépség valójában azoknak fenntartott ajándék, akik tudják azt élvezni ; nem az esztéták azok, akik élvezni tudják, akik birtokbavételét meghatározással kísérlik meg ; nem is a szónokok, akik egy kifejezésbe akarják belegyömöszölni, vagy egy oldalra akarják összeszorítani, hanem a tiszta és alá­zatos szívűek, a szegények, akik szívesen időznek annak szemlélésében, akik kicsinyeknek érzik magukat széles e vilá­gon és azért könnyebben elfelejtik önmagukat és nem sokat kínlódnak azzal, hogy az emberi fájdalom patakjában enged­jék beleveszni könnyeiket, amelyben gondviselésszerű szüksé­gességet látnak. Az örvendezés másik indítéka éppen a nagy világból ki­ütköző kicsinységnek érzése. A ferences úgy élvezi kicsinysé­gének öntudatát, amint örül valami szerzett igazságnak; azért örül pedig, mivel pontosan leméri énjét, amely csak egy pont, mégpedig ingatag pont, amelynek végzete, hogy eltűnjön, örül annak, hogy nem csalódik, hogy ismeri önmagát és mennél jobban ismeri önmagát és mennél jobban ismeri csekélységét, annál jobban szereti azt és megköszöni minden személynek és minden körülménynek, amely róla megemlékezik. Jóllehet leg­kisebbnek érzi magát, nem veszti el feladatának öntudatát, fe­lelősségének, egyszóval értékének öntudatát; jól tudja, hogy csak egy pont, sőt (ismételhető Pascal szava) hogy síp, de gon­dolkodó síp. Azért is a ferences megmosolyogja maga és má­sok kicsiségét. Ez a ferences mosoly az értelmes alázatosság­nak mosolygása és az alázatos értelemnek mosolya, éppen azért egész sajátos gúnyderűje van, amely mindig jóakaró gúny, amely gyakran kitűnik egy-egy keresett humorban, vagy valami

Next

/
Thumbnails
Contents