P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk
és a szépség, amennyiben vigasztaló, nem lenne elegendő a fájdalom megmagyarázására és megbékitésére, amint nem tudtak megfelelni sem az Ázsiában bolyongó pásztor kérdéseire, sem Szapho utolsó énekére, sőt a rerum concordia discors elviselhetetlen összhangja és az énnek nyugtalansága között kétségbeesett lázadást kelthetne, ha az érzékelhető szépségen túl nem fedezne fel nagyobb, bölcsebb és jobb szépséget. Azért a ferences bárhol vegye is észre a szépséget: egy szál virágon, vagy csak egy arcon is, a háztetők feletti ég kis szegélyén; vagy valami hatalmas alpesi vidéken, úgy fogadja, mint Isten ajándékát. A szépség valójában azoknak fenntartott ajándék, akik tudják azt élvezni ; nem az esztéták azok, akik élvezni tudják, akik birtokbavételét meghatározással kísérlik meg ; nem is a szónokok, akik egy kifejezésbe akarják belegyömöszölni, vagy egy oldalra akarják összeszorítani, hanem a tiszta és alázatos szívűek, a szegények, akik szívesen időznek annak szemlélésében, akik kicsinyeknek érzik magukat széles e világon és azért könnyebben elfelejtik önmagukat és nem sokat kínlódnak azzal, hogy az emberi fájdalom patakjában engedjék beleveszni könnyeiket, amelyben gondviselésszerű szükségességet látnak. Az örvendezés másik indítéka éppen a nagy világból kiütköző kicsinységnek érzése. A ferences úgy élvezi kicsinységének öntudatát, amint örül valami szerzett igazságnak; azért örül pedig, mivel pontosan leméri énjét, amely csak egy pont, mégpedig ingatag pont, amelynek végzete, hogy eltűnjön, örül annak, hogy nem csalódik, hogy ismeri önmagát és mennél jobban ismeri önmagát és mennél jobban ismeri csekélységét, annál jobban szereti azt és megköszöni minden személynek és minden körülménynek, amely róla megemlékezik. Jóllehet legkisebbnek érzi magát, nem veszti el feladatának öntudatát, felelősségének, egyszóval értékének öntudatát; jól tudja, hogy csak egy pont, sőt (ismételhető Pascal szava) hogy síp, de gondolkodó síp. Azért is a ferences megmosolyogja maga és mások kicsiségét. Ez a ferences mosoly az értelmes alázatosságnak mosolygása és az alázatos értelemnek mosolya, éppen azért egész sajátos gúnyderűje van, amely mindig jóakaró gúny, amely gyakran kitűnik egy-egy keresett humorban, vagy valami