P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

szolja, nem cukrozza. Szent Ferenc egy szót sem mond fölöslegesen. Azok a jelzők, amelyeket a Naphimnusban a három ifjú zsoltárához tűz, nyilvánvalóan érthetők és szükségesek, hogy kidomborítsa a dolgok szépségét a Teremtő magasztalására. így a regulában, intelmeiben, leveleiben annyira szűkszavú, hogy szórói-szóra kell átelmélkednünk azokat, hogy megérthessük eredetiségét. A művészetben és tudásban található egyszerűség az, ami az életben szabadság: a tökéletesség. Azonban Isten jelenlétében (igazság) és az összes teremtményekkeli rokonérzésben (szeretet) élve, remélhetjük, hogy elérhető. * * * Szent Ferenc bizalmatlan volt az emberi tudással, de mégis hidat vert az örök bölcseség és az új gondolkodás közé. Az ő hídja olyan tudományból van, amely mindent felölel, amelyet mindenki megért, amelyben a Iegtávolabbiak is találkozhatnak s ez: a szeretet. A közös határ, ahová az ellenfelek is sorakoznak; a tevékenység. Tanulmányozzuk!