P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk
stocentrikus felfogásból fakad a íranciskanizmus virága: az örvendezés. De erről majd később. Embertani vonások. A megtestesülés Christocentrikus indítéka a ferencesség legfönkeltebb szerzeménye és lelkiségének teológiai alapja. De nem a legismertebb, nemis a leghatásosabb; ez csak a gondolkodókat tudja lekötni, akik számot akarnak maguknak adni a mindenségről és bizalmatlanok abban a bizonyos egyénies jámborságban, amely inkább az ember szívét elégíti ki, vagy bizalmatlanok azzal a formaiságban kimerülő és elvont jámborsággal szemben, amely az életet apró szabályokba veri, megfosztva azt a valósággal való érintkezéstől és tapasztalástól. Azok az emberek, akik be akarnak számolni maguknak a mindenségről vagy a mindenségben elfoglalt helyzetükről; három kérdéssel fordulnak a valláshoz, amelyekre egyedül ez tud megfelelni. Ezek : az élet oka, saját életünk küldetése, teljesítés lehetősége. A többiek ellenben, a nagy többség, akikben az érzékek és a képzelet uralkodnak, a vallástól mást kérnek: boldogságot. A boldogság utáni vágy az ember szívében van vésve születésétől fogva; a szív természeténél fogva leronthatatlanul önző (egocentrikus). Minden ember egyéniségében benngyökerezik valami áthatolhatatlan és közölhetetlen, valami rejtett mag, amelynélfogva ha örül, csak ő tudja, miképpen örül; ha szenved, csak ő tudja, mit szenved: ha szeret, egyedül ő tudja mennyire szeret; ha vétkezik, ő mérlegeli egyedül bűnét; amikor haldoklik, egyedül maga érzi önmagát a Bíró előtt; az egyetemesség nem létezik számára. Szent Ferenc követve mesterét; minden szentnél jobban fölértette az emberi lélek kettős igényét az egyén és a mindenség felé és a kereszténység feleletét az ő kettős, theocentrikus és anthropocentrikus világnézetére, amely szerint: annyiak vagyunk Isten előtt, mint amennyi Isten mielőttünk, annyit érünk az ő dicsőségeért, amennyit ő a mi boldogságunkért, úgy hogy ha mi elfeledkezünk boldogságunkról az ő dicsőségeért, ő százszorosan megadja azt nekünk. Bagnoreggiói Szent Bonaventura megtanít bennünket arra az útra, amelyen elvezethetjük az embereket Isten utáni vá-