P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

állandó boldogság helyett, amelyre a középkor annyira vágyott, többrebecsüli a múlékony órát, amely ürmöt és mézet tartogat számunkra, örömet és bánatot, a jó és rossznak azt az ellentélét, amely az élet vergődését okozza. A béke az már más idők áhítása, mert a modern mozgalmasságban a béke megrekedtséget és unalmat jelent, annak a tevékenységnek bedugulását, amely az énnek kifejtésében áll, unalmat a nagyobb jó elérése gondjának hiánya miatt. A modern bölcselet a fájdalomnak hatályosságát elvette, úgy hogy az már nem szolgál az istenhez való visszavezetésre. Az az aliquid amari, amely Lucretiussal oly fáradtan tétette le az élvezet kelyhét, a modern ember számára csak újabb élvhajhászatot jelent. Az élvezet után következik a jóllakottság, a jóllakottság után az undor. Az eredmény: az undor elmúltával ismét élvezetre adják magukat ; az élet holnap kezdődik. A vanitas vanitatum (hiúságok hiúsága) többé már nem a lemondásra késztet, ellenkezőleg, a kielégítésre. Az életnek úgy van íze, ha az a gyümölcse, hogy nem kell kétszer bánkódni. A boldogság, amely elérhetetlensége miatt mindig kívánatos, a tevékenység aprólékosságában merül ki, amely lefoglal, felemészt és magával ragad, amely elfeledteti az örökkévalóságot, akár lesújt, akár felemel. Ma már Leopardit és Schopenhauert nem hallgatnák meg, az ő nagy pesszimisztikus gondolkozásukat lebecsülik. Az erő (energia), ez a tizedik múzsa, amint büozkén megfojtja a fájdalmat, éppúgy gőgösen elutasítja magát az élvezetet és boldogságot is, ha hatalomra akarnának törni, mert csak egy dologra, az énnek túlságos hatalmára tekint. így a természet többreértékelése, az ember felmagasztalása, az eredeti bűn tanának elhanyagolása, a legfőbb Törvényhozóról való megfeledkezés, a szellemben és a folytonos fejlődésben való önrendelkezés hite, mint valami tévedések láncszemei szerepelnek, amely tévedésekkel a boldogság és fájdalom két pillérét rontották le, amelyre támaszkodott a másvilágnak emberi, érzelmi igénylése, hogy elválhatatlanokká, szükségesekké, bennmaradókká olvassza őket, a lehetőségek hullámaiba. A tévelyeknek ez a láncsorozata többet, még rosszabbat is művelt: összezavarta a különbséget az igaz és hamis között, a jó és rossz között. Ha a jelen gondolatot igazságnak