P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

XV. században kezdődő túlértékelése lebecsüli az eredeti bűnt, amelyet ma megmosolyognak, mint valami mesét, és arra törekszenek, hogy az ösztönöket megnemesítsék, úgy fontolva meg azok kielégítését, mint szükségességet, sőt mint kötelességet és az erőnek jelét. Ez azután oda vezet, hogy a köznapi lelkiismeret csak azt mondja bűnnek, amivel a felebarátot megbántják, nem pedig azt, ami a lelket állati színvonalra sülylyeszti, sem azt, ami kihívja az isteni Törvényhozót. Elfelejtik az ember gyengédségét, amely a középkornak olyan mély elmélkedési indítéka volt, csak a saját gondolatukat, saját akaratukat magasztalják; a gondolat miatt megteszik az embert a való teremtőjévé, míg az akarat miatt az élet és történelem bírájává avatják. Az ember felmagasztalása még más pusztító következménnyel is jár : megfeledkezik, vagy elhanyagolja a Megtestesülés titkát. Krisztust még szeretik, mint új korszaknak, pontosabban a szabadság és az ember belső „átistenítése" megérkeztének kezdeményezőjét, de nem szeretik, mint a mindenség Közvetítőjét, Megváltóját, Királyát, Főpapját. Az élet központját Krisztustól az emberbe helyezték át, nem a tapasztalatiegyéni emberbe, hanem abba az emberbe, aki mint emberiség szerepel, sőt mint szellem. És a szellem ereje, amely a valót létrehozza, a fájdalmat lebecsüli, a jövőbe nyúlik bele, a meghatározhatatlan haladás biztonságában helyezi az átistenülést. Elvesztve a Közbenjáró és Megváltó eszméjét, elveszelődik a kegyelem eszméje is. Elegendő megfigyelnünk jelen társadalmunkat, hogy e tény szembetűnőségéről meggyőződjünk : Krisztus isteni életének felajánlása közömbösen hagyja az embereket, akik önerejüket hiszik isteninek, vagy maguk akarnak ilyenek lenni. Ha Isten dicsősége nem foglalkoztatja őket, a paradicsom se vonzza őket. Mennyország és pokol színtelen nevek a ma emberére nézve, aki a tevékenységbe merülve, képtelen arra, hogy a rá nézve tapasztalatán kívül eső és őt közvetlenül nem érintő igazság megfontolásán csüngjön. A valamivé változás lehetőségének fogalma annyira uralomba vette gondolatvilágunkat, hogy az élet múlandósága, ahelyett, hogy mint a múltban fájdalomra indítana, inkább az élvezet hajtóerejévé válik. Az