P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

XV. században kezdődő túlértékelése lebecsüli az eredeti bűnt, amelyet ma megmosolyognak, mint valami mesét, és arra tö­rekszenek, hogy az ösztönöket megnemesítsék, úgy fontolva meg azok kielégítését, mint szükségességet, sőt mint kötelessé­get és az erőnek jelét. Ez azután oda vezet, hogy a köznapi lelkiismeret csak azt mondja bűnnek, amivel a felebarátot meg­bántják, nem pedig azt, ami a lelket állati színvonalra süly­lyeszti, sem azt, ami kihívja az isteni Törvényhozót. Elfelejtik az ember gyengédségét, amely a középkornak olyan mély el­mélkedési indítéka volt, csak a saját gondolatukat, saját aka­ratukat magasztalják; a gondolat miatt megteszik az embert a való teremtőjévé, míg az akarat miatt az élet és történelem bírájává avatják. Az ember felmagasztalása még más pusztító következ­ménnyel is jár : megfeledkezik, vagy elhanyagolja a Megtes­tesülés titkát. Krisztust még szeretik, mint új korszaknak, pon­tosabban a szabadság és az ember belső „átistenítése" meg­érkeztének kezdeményezőjét, de nem szeretik, mint a minden­ség Közvetítőjét, Megváltóját, Királyát, Főpapját. Az élet köz­pontját Krisztustól az emberbe helyezték át, nem a tapasztalati­egyéni emberbe, hanem abba az emberbe, aki mint emberiség szerepel, sőt mint szellem. És a szellem ereje, amely a valót létrehozza, a fájdalmat lebecsüli, a jövőbe nyúlik bele, a meg­határozhatatlan haladás biztonságában helyezi az átistenülést. Elvesztve a Közbenjáró és Megváltó eszméjét, elveszelődik a kegyelem eszméje is. Elegendő megfigyelnünk jelen társa­dalmunkat, hogy e tény szembetűnőségéről meggyőződjünk : Krisztus isteni életének felajánlása közömbösen hagyja az em­bereket, akik önerejüket hiszik isteninek, vagy maguk akarnak ilyenek lenni. Ha Isten dicsősége nem foglalkoztatja őket, a paradicsom se vonzza őket. Mennyország és pokol színtelen nevek a ma emberére nézve, aki a tevékenységbe merülve, képtelen arra, hogy a rá nézve tapasztalatán kívül eső és őt közvetlenül nem érintő igazság megfontolásán csüngjön. A valamivé változás lehetőségének fogalma annyira uralomba vette gondolatvilágun­kat, hogy az élet múlandósága, ahelyett, hogy mint a múltban fájdalomra indítana, inkább az élvezet hajtóerejévé válik. Az

Next

/
Thumbnails
Contents