P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

izben Párisban és másodszor III. Napoleonnal tárgyalta meg a missziók ügyét és támogatásra kapott is Ígéretet, mivel a missziók benn voltak a hatalmak gazdasági és gyarmatügyi terjesztésének tervében. Sokkal magasabban állt e politikai alkalomszerűségekkel szemben Massaia bíboros, amint más misszionáriusok is, aki megszerezte és a hitre is megtérítette Abeszinia nag? részét. Ezt gyakorlati hasznosságu műveivel tette, mint amilyen a betegek gondozása, a himlő elleni oltás, a negusok kibékítése és derék, óvatos viselkedése a bennszü­löttek rosszhiszeműségével szemben. A művet folytatta Vito Fornari egyik barátja, a kapucinus dantologus Carbonarai Mihály, aki XIII. Leó kinevezése folytán Erithrea első apostoli prefektusa volt. A nagy pápa mikor a szerzetest fogadta, aki missziós társaival elutazása előtt elment áldását és tanácsait kérni, elszavalta a Paradiso XI. énekét. És tény, hogy nem lehetett volna találóbban az elutazók, mint ferencesek és az olasz gyarmatba menő olasz misszionáriusok elé adni kötelességeiket. Nem is felejtették el a pápa dantei prédikációját ! Megadták Eritreának az első oktatást példájukkal, prédikációjukkal, ipar-, és mesterségi iskolájukkal ; épülésül szolgáltak nekik szeretetteljes viselkedésükkel és a hatóságokat és gyarmati katonákat támogató testvéries segítségükkel ; táma­szul szolgáltak nekik azután az aduai csata kegyetlen idejében és hősök voltak a tífusz járvány idején is. Az erithreai kapucinusok példája mintaképe lehet a misszionáriusok működésének a gyarmati országokban, ahol általában az európai kormányok támogatásával polgáriasítják a bennszülötteket, nevelik lelkiismeretüket, sőt ami több, hódítók és meghódoltak testvérekké lesznek természetfeletti kapocs révén. Ugyanígy cselekedtek a lombardiai ferencesek is Tripolitániában mindjárt, amint vége szakadt a török uralom­nak. Az olasz kormány értékeli a szerzetesek munkáját mind itt, mind később Szomáliában is ; de ez már a XX. század története, éppen azért nem itt kell foglalkoznunk vele. Néha még a nem keresztény kormányok is kedveztek a missziós terjeszkedésnek, amint ez megtörtént 1805-től 1849-ig, amidőn a türelmes Mohamed Ali uralkodott. A máltaiak és olaszok bevándorlása növelte a hívők számát, úgy hogy 1839-ben

Next

/
Thumbnails
Contents