P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül
lehetővé vált az egyiptomi helynökség felállítása, amely alatt megnövekedtek a plébániák és a koptok kommissziói. A marokkói misszió is, amely szintén meggyengült egy-két taggal a spanyol kolostorok eltörlése miatt, 1856-ban újra erőre kapott, amidőn több kiűzött ferences Priegoban egyesült és missziós kollégiumot alapított. Ennek, miután Róma és a spanyol kormány kellőleg jóváhagyta, P. Sabater József lett az első prefektusa. Ázsiai missziók. Ilyen vigasztaló eredmények ritkán vannak muzulmán vidéken. Az eredménytelenség oka nem is annyira a törökök hibája, mint inkább a politikai viszontagságok és a fanatikus szekták gyűlölete. Elég legyen erre például Palesztina története, amely semmi hasznot nem nyert Napoleonnak a mamelukok táborhegyi győzelméből. Az eszközök szűkössége a ferenceseket alsóbbrendű helyzetbe hozta a görögöknél. Ezek ugyanis az 1808-i félelmetes tűz után, amelynek folytán a Szentsír kupolája beomlott és a bazilikának nagy részét lerontotta, könynyen kaptak olyan értelmű fermánt, amely megadja nekik a kupola felépítésének és több szentély birtoklásának jogát. Mindig arany árán a görögök és az örmények egyéb jogokat is elhalásztak, amelyekkel megkísérelték a szentélyekből kitúrni a ferenceseket, akik, mivel többé nem kaptak pénzt a vérző és hitetlen Európából, szűkösen jutottak nekik a küzdelemhez szükséges fegyverek, éppen ezért és csak akarattal és imádsággal védték magukat. Béke következett Ibrahim pasa hódításával 1832 körül, aki Palesztinát akarta felszabadítani a török kormányzattól, amint atyja felszabadította Egyiptomot és felmentette a ferenceseket a gyűlöletes és önkényes, a jeruzsálemi és názáreti kormányzóktól kivetett adóbehajtástól. Az ő uralma azonban rövid ideig tartott: nyolc év múlva, mint az európai hatalmak elhagyták, visza kellett adnia a szíriai tartományokat II. Mahmudnak és így Palesztina az ottomán kormány alá jutott ismét. Sziria martirologiumának megvannak bíborpiros drágakövei a damaszkuszi nyolc ferencessel, guardiánjukkal P. Ruiz Emmánuellel, akiket 1860-ban gyilkoltak le a zavargó druzok.