P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

Afrikát afrikaiakkal kell megtéríteni. P. Lajos személyesen akarván a missziót megalapítani, Nápolyból 1863-ban elutazik három mór pappal Róma, Bécs, Trieste, Egyiptomi Alexandria útirányban. Jókedvűen, egyetlen garas nélkül megy el, elsajátítva barátjának, Quaratai Andrásnak a mondását : „Elég nekünk a Gondviselés! Van hitem, és ez az én gazdagságom". És nem csalódik. A világ, amely nem hisz többé a Láthatatlanban, meglepődik ekkora hitre, vonzódik ezekhez a különös zarándokokhoz és annyira segíti őket, hogy nem is veszik észre szegénységüket. P. Lajos és társai Kairóból Assuanba hajóznak és elérkeznek a Nilus első zsilipjeihez. A karácsonyt a folyón töltik, majd 1866 vízkeresztjén megérkeznek Scellalba, ahol a mohamedánok helyeslő felkiáltásai között, az assuani alkormányzó megbízottjának jelenlétében megnyitják a szegényházat. P. Lajos majdnem azonnal hazatér, kihasználva egy porosz herceg csónakját, aki Assuanba tanulmányra jött. A misszió azonban az eszközök miatt nem virágzik, vagy inkább azért, mivel igazgatója nem rendelkezett P. Lajos hitével. így azután P. Lajos a következő évben fájó szívvel kényszerült arra, hogy a szegényházat a Hitterjesztés kongregációjának visszaadja. Mint P. Lajos kezdeményezéseinek nagy része, a mórok műve is korán érett volt, de aki élt a missziókban, az megértette hasznát. P. Massaia Vilmos kapucinus, Massaua püspöke, mikor megköszönte P. Lajosnak az eléggé képzett gyermekeket, akiket tőle kért és akiket azután elvitt saját Helynökségébe. akkor írta neki : „ön, és mindazok, akik Önnel közreműködtek ebben a kozmopolita és evangéliumi alapításban, gondoskodtak Krisztus Egyházának működéséről az evangélium elterjesztését illetőleg ezen a vidéken". P. Massaia régi vágású piemonti ember volt. Bár Károly Albert tanácsosa, a fiatal Viktor Emmánuel, Szavojai Ferdinánd és Silvio Pellico gyóntatójaként működött, azért nyolcvanéves korából harmincötöt Abesziniában töltött. Ott is halt meg, elképzelhetetlen fáradalmakat és szenvedéseket tűrve el. Közben a vallás és művelődés apostolságát oly mértékben gyakorolta, hogy azt az európai kormányok is értékelték. Londonban 1850-ben Newman és Palmerstonnal, 1850-ben és 1865-ben két