P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

ELSŐ FEJEZET. Szent Ferenc és kora

HOGYAN SZERETTE SZENT FERENC A TEREMTMÉNYEKET? Szent Ferenc az embert nem az emberért szerette, nem azért, hogy e miatt jónak tartsák, vagy miként sok emberbarát tesz, hogy modernnek tartsák őket. ő elsősorban Istenért szerette az embereket. Másrészről, nemcsak azért szerette, hogy ezzel Istennek tessék, mint a régi és modern aszkéták, hanem mivel Istennek kiváló és csodálatraméltó alkotásai, mert — mint helyesen jegyezték meg — ez volt Szent Ferenc megtérésének különlegessége. A vallás ugyanis nem emelt akadályt közte és a íöld között, hanem átalakította a löldet és az összes teremtményeket s megmutatta, hogyan kell őket szeretnünk és miként kell őket az öröm forrásává varázsolnunk. Szent Ferenc bonyodalmas egyéniségét tanulmányozva, mivel ez annyira kibogozhatatlan és mélységesen gazdag, hogy minden életírójának új fogalmat jelent, két körülményt kell szem előtt tartanunk: először azt, hogy szereti az életet — de természetfölötti módon, másodszor, hogy megfeszíti magát Krisztussal — a nélkül, hogy megvetné a világot. Aki szem elől téveszti a két fogalom közül az elsőt, az a XX. század turistái számára alakít magának egy költő, érzelgős Szent Ferencet. Aki pedig szem elől téveszti a másodikat, az egy ösztövér és szomorú Szent Ferencet alakit magának, amint tették egyes XVII. századbeli festők vagy XIX. századbeli jámbor kézikönyvek. Amint Szent Ferenc cselekedettel és szenvedéssel szereti Istent, a teremtményeket ugyanily kézzelfogható módon, de valami sajátos és egyetemes szeretettel szereti. Olyan szeretettel, amely elér az összesekhez és egyesekhez, mint a nap. Azzal a szeretettel, amely mindenegyes esetben megújul és