P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

tények körül. 1804-ben a fiatal, huszonnégyéves P. Malvestiti Móric, aki jelesen végzett Ferrarában, Rómában a teologiát tanította az Aracoeli-kolostorban. Mialatt a tudomány és jámborság szinte pihenés nélküli életét folytatta, egyszer egyik őszi napon, a Szent Kalliszt-katakombában kérte őt egy idegen, hogy kalauzolná a kihalt, földalatti városban. P. Kalliszt tudós fejtegetése az ismeretlen látogatónak várakozását felülmúlta és viszont az ismeretlen értelmes kérdései is csodálkozásra késztették P. Móricot. Néhány nap múlva azután P. Móricot Rufinellába hívták, Bonaparte Lucián villájába. Akkor tudta csak meg, hogy a katakombai idegenje Napoleon testvére, Lucián volt. ő felfedezte ennek a szerzetesnek értékét és napoleoni akarattal, haláláig nem hagyta el. VII. Piustól kieszközölte, amit rendi elöljárói nem adtak volna meg neki, hogy P. Móric az ő gyermekeinek legyen tanítója és hogy házában töltse napjának legnagyobb részét. Körülbelül harminchatéven keresztül, a tudós ferences barátja, tanácsadója volt Bonaparte Luciánnak. Elkísérte Máltába, Londonba, Párisba s a Tuíleriesban a száznapi uralom huszadik napja felé igen szokatlan megbeszélése volt Napoleonnal. A császár érte küldött, elmondta neki (közvetett követség VII. Piushoz), hogy megbánta sértéseit a pápával szemben, de most, hogy a hályog leesett szemeiről, elismeri jogait, jóvá akarja tenni hibáit és ígérte szavainak megtartását. Napoleon bukása után P. Móric még élt a Bonapartékkal Rómában és Caninoban. Vigasztalója volt Leticiának, az anyának, megvilágosított kalauzként működött gyermekei mellett. Különösen sokat segített Konstanciának, aki belépett a Szent Szív Úrnői közé. Ő volt az irányítója azután a caninói archeológiai ásatásoknak, amelyeket Museum étrusque de Lucien Bonaparte, Fouilles de 1828 a 1829, c. művével világított meg, amelyet négy kötetben Viterbóban nyomtatott ki. Pótolhatatlan betegápolója volt végül Luciánnak, utolsó, hosszú és kínos betegségében. Csak a halál választotta el Napoleon testvérét választott barátjától. Ez a ferences pedig, az „uom fatale" (végzetes ember) családjának bensőségességében eltöltött negyvenévi mult után újra felvette azt a kolostori életet, amelyet szívében és a regula megtartásában soha el nem hagyott. Visszatérve Aracoelibe, mint a rend krónikása, történelem-