P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

mel foglalkozott. Közben művelte a zsidó és zenei tudományokat is; 1845-ben az Accademia Arcadicán konferenciát tartott a „Melometriáról". Öregségében úgy látszott, hogy a legmagasabb tudományokkal járó tiszteletben részesül, amikor az engedelmesség Brescia provinciálisává tette. Történelmi hivatása ezzel még nem fejeződött be. Ő, aki a napoleoni dicsőség utolsó vonaglásának volt a szemtanuja, a Napoleonidáknak vigasztalója, kellett, hogy hősiesen résztvegyen az olasz függetlenség drámájában is. 1849 április elsején, amely a bresciai tíz nap legutolsója volt, alig, hogy ágyúdörgés között befejezte a virágvasárnapi szentmisét, sürgősen a városházára hívták. Elmegy egyik rendtársával, P. Milanói Hiláriusszal. A polgármester arra kéri, hogy vigye el a vérző város békefeltételeit a német tábornoknak, a rettenetes Haynaunak, aki a kastélyból a város ura volt. P. Móric azonnal elfogadja, habár ez a békehirnöki tisztség, amely mint ferences és polgár előtt kedves volt halálveszedelemnek tette ki. Társával és egy fiatal polgárral, Marchesini Péterrel, aki a fehér zászlót vitte, P. Móric felmegy a kastélyba, „rettenthetetlenül és fegyvertelenül, az idegen ólomeső közepette" (mint az ő tiszteletére ránkhagyott emlékirat mondja). Útközben jobbról és balról leégett és lángbaborult házakat, belső felfordulást, égő üszőkként lezuhanó gerendákat, felhalmozott holttesteket lát. A dombon kígyózó útról „szegény hazája volt szemlélhető lángokban, mint Trója", mert az osztrákok irgalom nélkül felgyújtanak minden házat, amelyekből puskalövés jő elő ; pedig mindennünnen hallatszik. Haynau vad tekintettel fogadja a követet, de amikor megtudja viszonyát a Bonapartékhoz és az akkori francia köztársaság elnökéhez, hangját megváltoztatja, de anélkül, hogy engedne valamit a dologban. Pedig ez a főgondja a jó ferencesnek, aki kénytelen sírni és könyörögni, hogy sikerüljön neki „megszelídíteni azt a vadállatot". Végezetül, a védtelen polgárokat illetőleg, beleegyezik a megtorlás nélküli átadásba, ha neki túszokat adnak át. P. Móric két társával visszamegy a városházára és azután megismétli másodszor is a félelmetes utat (megakasztva a polgároknak tüzelését, akik a rosszabbtól való félelem miatt nem akarják magukat megadni), hogy a polgármester másik külde-