P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

abban a rejtelemben található meg, amely őt halálig kínozta. Midőn valaki azt kérdezte tőle : „Miért nem nyugtat meg úgy minden gyóntató, mint ön?" — a jó ferences azt felelte: „Sok gyóntató inkább nevelő, mint atya; én atyja akarok lenni mindannak a teremtménynek, akit csak hozzám küld Jézus". Mindenkinek. Jöttek is mindenhonnan, és ő nem utasított vissza, és nem felejtett el egyet sem. Ügy törődött mindegyikkel, mintha csak arra az egyre lenne gondja; nem ijedt meg a számoktól vagy a fáradalmaktól, sőt még többet óhajtott. Az ő finom érzékenysége, a kegyelemtől megnemesítve a szeretet egyetemességére szállt fel. „Szeretném az egész világot szívembe zárni, ha ezt megtehetném. Mindenkit szeretek". És ez nem olyan általános szeretet, amely nem melegszik fel, hanem kézzelfogható és különleges. A hevület egyetlenségében sokformájú. „E szegény szívben a szeretet még egy nyílt helyet tartogat annak számára, aki őt keresi; különös helyet is, anélkül, hogy elejtené az előbb beszállásoltakat". Ez az atyaiság benne ajándék volt, bár bizonyos módon meg is szerezte magának, átadva magát — Krisztus követéséből kifolyólag — egész lelkével mindannak a léleknek, amely megnyílt előtte. Ez az érzelem természetfölöttiessé tevésének legnehezebb módja és amely megakadályozza a szívet, hogy a nagy lemondás után elszáradjon azáltal, hogy önmagába zárkózik. P. Bernardin fogadalomtételének első napjától fogva megértette azt az igazságot, amelyet sokan sohasem értenek meg és néhányan csak az öregség kezdetén fognak fel, amikor már számukra az, ami történt és a jövő is semmi ígéretet sem tartogat. Megértette azt, hogy az élet annyit ér, amennyi jót tesz mások számára. Hamarosan elkezdte gyakorolni ezt az annyira magától értetődő igazságot anélkül, hogy megvárta volna, míg hódításokban és csalódásokban gazdag lesz. Mindjárt húszéves áldozatának nagy szárnyalása után szívét mindenki számára kitárta azzal a szerencsés szeretettel, amely befogadni és önmagát odaadni tudja annyira, hogy az ő finom lelkiismerete megremegett és önmagát kérdezte, vájjon az 5 lélekvezetésébe nem lopakodott-e be valami emberi tetszelgés ; ugyancsak nem volt-e ez meg nála a mindenki előtt rejtett nyomorúságok, könnyek és erények bizalmas elfogadásában ; megkér-