P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

dezte önmagát, ha véletlenül a szenvedőknek általa megkönnyített érzelme nem nála állt-e meg inkább, minthogy Istenhez szállt volna. Azután (és itt érintjük bölcs lelki vezetésének második forrását) csodálatos az, mint közölte másoknak azt a vigaszt, amelyet a Gondviselés tőle megtagadott és az ő belső büntetéséből, melynél fogva nem érezte, hogy szereti-e őt az Isten ? Vigasz nélkül szerette Istent és nem talált egy barátot, sem gyóntatót, aki őt megértette, vagy követte volna, hogy miben áll mások megértésének titka. A lelkiatyaság ajándéka, amelyet ő a lelkeknek való határtalan átadással szerzett meg, kettőzötten érdemteljes és éppen azért a legfájdalmasabb áron elmélyített és az egész életen át tartó volt. Ez az ember, aki az aggályosaknak a békét csepegtette, belsőleg sóhajtozott lelke iránti félelemből, amely „ki tudja, hogyan áll Isten előtt". Ebben különbözött az ő hasonló nevű szentjétől : az a ferences örvendezés, amelyet másokba át tudott sugározni, saját lelkiismeretében soha nem ragyogott fel. Legmeghittebbjeinek megvallotta: „Félelmes sötétségben vagyok. Előre megyek a hitnek és akaratnak élességén". Mikor egyik barátja megnyugtatta, azt felelte: „Nem hiszem. Az ördögnek rászedése ez. Lehetetlen, hogy Isten meg legyen velem elégedve". Es önmaga kegyetlen elemzésébe merült bele, vádolva magát igazságtalanul, majd meg az igazság iránti aggályosságból a vádat lecsökkentve. Es ez évről-évre így ment. „Mindenki néma, senki sem felel. Szomorú szavak ezek, ha vérző emberségének fennkölt hite azokat át nem változtatta volna az elrejtett Isten felé való fenséges vágyakozássá. Azt szokták mondani, hogy az összes nagy alkotók kemények. Az igazi ferencesekkel nem így van. P. Portogruarói Bernardin a gyémántkeménységű akaratot egyesítette a gyermek egyszerűségével és az anyai gyengédséggel. Az az ember, aki ifjú korától kezdve ferences képzelgéssel Isten csirkéjének hívta magát, mivelhogy a szolga megnevezés nagyon lealázónak, és a barát nagyon magasnak tetszett előtte, az az ember, aki öreg korában a tanulók, a noviciusok, a nővérek „bácsijának" írta magát alá, ugyanaz, aki létesítette az ifjú jelöltek részére a szeráfi kollégiumokat, a quaracchi kollégiumot a tudományok, a történelmi és teológiai kutatások végeit, a