P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

a ferencesek generálisa időt talált arra, hogy megnyugtasson egy aggályos apácát, hogy támogasson ingadozó papot, tanácsot adjon a tétovázó főnöknőnek, a kollégiumból kikerült leánynak, az iskolában bajlódó mesternek, a tanulástól elkedvetlenedett iskolásnak, hogy megjavítsa az ábrándozó kisasszonyt és megvigasztalja a beteg öreget. És nem lakonikus rövidségű, megszokott általános vonatkozású levélkék azok, hanem egész oldalak érvelésekkel ad hominem, éleslátó és érzelmes lélektannal, amelyek arra törekszenek, hogy a természetet szelíden az Isten akaratára hajlítsák. Az ő több mint 2000 levele lelki értekezést képez; minden életnem és lelkiállapot számára lehetne abból szabályokat és tanácsokat kivenni, különösen a szerzetesek számára. Lelki vezetésének alapja ferencesen egyszerű : szeretet és áldozat. Az első megköveteli a másodikat. Beszédeiben kérlelhetetlenül megköveteli a lemondást, leveleiben azonban hihetetlen finomsággal alkalmazza annak mértékét az egyes lelkiismeretek szerint. Az Istennek szentelt lelkekhez csak áldozatról beszél, mivel az áldozat az ő elemi kötelességük, a zárdaszűzeknek ismétli az elhalást, mint a föld alá jutott gabonaszem, mert ilyen az ő szabadon választott állapotuk, amely éppen azért kötelességükké lesz. „Ha ez a halál nem következik be, semmit sem használ, hogy ez a mag a földbe jut". A szerzetesekkel határozottan követelődző, a világiakkal ellenben szelíd, vak engedékenység nélkül. A fiatalokkal a legtürelmesebb ; meghallgatja őket, anélkül, hogy megbotránkoznék, anélkül, hogy elkedvetlenítené őket, anélkül, hogy követelné magának a kemény korholással történő hirtelen megjavítást; meggyőzi őket fokról fokra. A tanulóknak azt ajánlja, hogy,, tanuljanak szemmel és térddel" (con gli occhi e coni ginocchi). P. Bernardinban megvolt a másokkal való egybeolvadás erénye, amely az Isten embereinek megkülönböztető vonása és amely ámulatba ejti azt a világot, amely felizgatva az álbuzgóság példáitól, azt hiszi, hogy Isten szeretete a teremtmények megvetésében áll, holott csak az önzés megvetésében van. Ha valaki P. Bernardin bölcs lelki vezetésének forrásai után kutatna, kettőt találna. Egyik az „atyaiság ajándékában" áll, amelyet ő „nagyon és a legélénkebben" érzett; a másik