P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

ELSŐ FEJEZET. Szent Ferenc és kora

VIII. SZEGÉNYSÉGE. Szent Ferenc az emberek és a teremtett dolgok szeretetének titkát Urunktól tanulta. A középkornak igaza volt. Úgy illik, hogy a felebarát és a teremtmények szeretete erény legyen, de veszéllyé is lehet. Szent Ferenc az első rohamra megszerezte az erényt, mivel rávetette magát mindannak szeretetére, ami benne visszatetszést keltett: bélpoklosokra, toprongyos koldusokra, csapásokra, mellőzésekre; de hirtelenül — hála a Végtelenbe vetett nagy lendületének — megfordította önízlését: a visszataszító teremtmények szeretetének tárgyaivá lettek. Majd a lemondás veszélyét is leküzdötte, de itt is helyesen kell értelmeznünk a dolgot, mivel a lemondás is, mint a szeretet, minden szentségnek fokmérője. Tehát mi új van a ferences lemondásban? Ez: nem az emberi dolgok lebecsüléséből indul ki, nem veti meg a világot, hogy azt annál könnyebben eltiporja, nem menekül félelemmel és undorral a társadalomból, mint a remeték, akik üdvösségük kérdését úgy oldották meg, hogy elmenekültek a teremtmények elől abban a hitben, hogy a lelki küzdelemben azé a győzelem, aki menekül. Szent Ferenc lemondása más. Az élet szépségét nem tagadja, mert ezze! annak Szerzőjét is félreismerné. Nem a szeretetet, hanem a birtoklást és az utána való vágyakozást tagadja. Ha szükséges, maradjon a lélek a világban, de ne vigyen abból magával csipetnyit sem. Csodálkozzék és szeressen, ameddig csak akar, de minden dologban a Teremtő művét és a Megváltó jelképét szemlélje s ne kérjen és ne tartson meg a maga számára belőlük semmit sem. S ha valaki a harácsolás utáni vágy önzéséből kiüresíti magát, mi marad számára a szeretetből? A csodálat vagy részvét és a megadás, amelyek, éppen mert