P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

és legjobban koronázza meg az összes vágyódásokat és érzelmeket. Zanellanak egyik legszínesebb prózája Vicenzai Lorenzon Ferenc Máriára, a kapucinus laikus testvérre és kiváló építészre vonatkozik, aki 1875-ben halt meg, miután pihenés nélkül dolgozott templomok, kolostorok, hidak és közművek rajzolásával és építésével a velencei tartományban, Isztriában, Hercegovinában, Korzikában, Braziliában. Zanella szeretettel írja le : „Mezítláb utazott ; szürke palástján meglátszott a szerzetes, botja elárulta a művészt, amelyen a méter és lábmérték jelei voltak, gombján pedig Palladius feje puszpángból". Alighogy munkája körül megkezdte a jóváhagyások gyűjtését, az engedelmesség ismét máshová küldte. Zanella megindulva írja: „Nem tudok erre a jó ferencesre gondolni, aki kívülről egy kosárral és bottal olyan gazdag és belül pedig annyi sok és büszke tervrajzzal van ellátva: én nem tudok az ő tanulságos lemondására gondolni, amellyel kiszakítja magát működésének és dicsőségének mezejéről, anélkül, hogy ne csodálnám benne a legnagyobb jellemek egyikét, akiket keresztényben és művészben láttak". Majdnem hetven éves korában hívták meg a brazíliai Pernambucoba, hogy templomot emeljen a Pehnai Szűzanyának a tengeri metropolis jámbor törekvésének megfelelőleg, amely szerint Amerika legnagyobb és legíönségesebb templomának kellett felépülnie. Az épitész-szerzetes kosárral és bottal kezében ment át az Óceánon és meglátva a helyet és az anyagot, elkészítette a tervezetet a monumentális templomról, amely beleillett a környezetbe, az éghajlatba, a lakósok Ízlésébe, két soros korinthusi oszlopokkal díszített homlokzattal, két toronnyal körülvett kupolával, nyolc oszlop kettős sorával három részre osztott hajóval, tizenhat oltárral. Nehéz vállalkozás volt. Hiányoztak alkalmas márványok ; Ferenc Mária testvér Olaszországból hozatott. Hiányoztak tehetséges művészek, akikkel okosan együtt dolgozhatott volna; akkor a vicenzai képfaragókhoz, festőkhöz, bemetszőkhöz fordult. A vidék munkásai" nem ismerték a művészet finomságait és ő „egy szerzetesénél is több türelemmel" ügyes és tanulékony mesterembereket teremtett elő, mosolygósan mindig köztük lévén, öreg líora ellenére és rövidlátása dacára, amely őt a legerősebb