P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

A TIZENKILENCEDIK SZÁZAD. Az „új történet" kezdetben, úgy látszott, egyéni nyomokon haladt, minthacsak megrémült volna a forradalom pusztító szertelenségeitől. A konzulátus és a császárság visszavette a katolikus istentiszteletet, eltűrte a betegápoló és tanító szerzetesek többé-kevésbbé titkos visszatérését, visszaállította a politikai intézkedéseket és az egyházkormányzatot; a restaurációval erélyesebben vallotta a katolikus elveket; végül pedig azzal a bonyodalmas mozgalommal, amely a romanticizmus nevét viseli, a művészetben is ki akarta fejezni a nagyatyák vallásához húzó lelkület vágyódását, sőt az Ész zsarnoki és szegényes tisztelete után a természetfölötti igazságok utáni sóvárgást is igyekezett kielégíteni. Azonban ez az érzelgős, művészi, politikai visszatérés a hithez és a hagyományhoz nem volt mélyreható, vagy legalább nem olyan mély, hogy a XVIII. század öröklött elveit el tudta volna fojtani. Az „Ész hallhatatlan háromszögéből", szabadságból, testvériségből, egyenlőségből, „az új történelem" még a visszahatás pillanatában is az egyik ágat dolgozza fel, az elsőt, amelyben az egyik kortárs-gondolkodó a XIX. század különös jellegét ismeri fel és ezt a szabadság vallásának nevezi. A XIX. század ferences kedvelői. A pozitivista hullám, amely a XIX. század első évtizedeinek idealizmusa után következik, amelyet a tények tanulmányozásához való visszatérés szükséglete, a tudományok elméleti és technikai előhaladása, a gazdasági és társadalmi kérdések keletkezése táplált, a romantiçizmus pillanatnyi vallásos buzgóságát lelohasztja és arra törekszik — ez nagy-