P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
ELSŐ FEJEZET. Szent Ferenc és kora
A SZENTFERENCI SZERETET. Már mondottuk, hogy Szent Ferenc jellemző vonása a szeretet. Ez nagyon is igaz! Szent Ferencnek a szeretetre a közönségesnél magasabb képessége volt, ebben nemcsak az embereket, de még a szenteket is felülmúlta. Azért mégis keveset mondunk, ha csak azt állítjuk, hogy a szeretet az ő jellegzetessége, mert nincs se szent, se szerzetesrend, mely ne ékesítené magát a kereszténységnek ezzel az alapvető erényével. Ami megkülönbözteti a szentet a szenttől, valamint az embert az embertől, az a mód az, ahogyan szeret — és sehol sem nyilatkozik meg annyira, hogy mire képes az ember, mint a szeretetben. A mód, ahogyan Szent Ferenc szeret, a kézzelfoghatóságban és a lemondásban áll s ezt tevékenységben és szegénységben fejezi ki. Amióta Spoletóban a nagy Király megérteti vele, hogy nincs nála hatalmasabb úr, amióta San Damianóban a Megfeszített kioktatja arra, hogy nincs még egy ember a világon, aki ámítás nélkül Ígérjen, mint csak Jézus Krisztus — aki a földi életben csak keresztet és békéjét ígéri — nincs más, aki érettünk meghaljon, csak Jézus Krisztus, nincs, aki nekünk annyit adjon, mint Jézus Krisztus — azóta Szent Ferenc Krisztust, mint szeretetének egyetlen tárgyát szerette. Mivel azonban a szeretet olyan emberben, mint ő, a cselekedetek forrása, hirtelen előtte áll a kérdés: Mit cselekedjem? És mivel az evangélium válasza így szól : Aki engem szeret megtartja parancsaimat — nem fordul valami különleges lelki irányítóhoz, nem gondol arra, hogy monostorba lépjen, hanem kétségében az evangéliumot üti fel és „betű szerint" megvalósítja, mintha csak egyedül neki írták volna. A szeretésnek ebből a kézzelfogható módjából kifolyólag