P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

ELSŐ FEJEZET. Szent Ferenc és kora

A SZENTFERENCI SZERETET. Már mondottuk, hogy Szent Ferenc jellemző vonása a szeretet. Ez nagyon is igaz! Szent Ferencnek a szeretetre a közönségesnél magasabb képessége volt, ebben nemcsak az embereket, de még a szenteket is felülmúlta. Azért mégis ke­veset mondunk, ha csak azt állítjuk, hogy a szeretet az ő jel­legzetessége, mert nincs se szent, se szerzetesrend, mely ne ékesítené magát a kereszténységnek ezzel az alapvető erényé­vel. Ami megkülönbözteti a szentet a szenttől, valamint az embert az embertől, az a mód az, ahogyan szeret — és sehol sem nyilatkozik meg annyira, hogy mire képes az ember, mint a szeretetben. A mód, ahogyan Szent Ferenc szeret, a kézzelfoghatóság­ban és a lemondásban áll s ezt tevékenységben és szegény­ségben fejezi ki. Amióta Spoletóban a nagy Király megérteti vele, hogy nincs nála hatalmasabb úr, amióta San Damianó­ban a Megfeszített kioktatja arra, hogy nincs még egy ember a világon, aki ámítás nélkül Ígérjen, mint csak Jézus Krisztus — aki a földi életben csak keresztet és békéjét ígéri — nincs más, aki érettünk meghaljon, csak Jézus Krisztus, nincs, aki nekünk annyit adjon, mint Jézus Krisztus — azóta Szent Ferenc Krisztust, mint szeretetének egyetlen tárgyát szerette. Mivel azonban a szeretet olyan emberben, mint ő, a cseleke­detek forrása, hirtelen előtte áll a kérdés: Mit cselekedjem? És mivel az evangélium válasza így szól : Aki engem szeret megtartja parancsaimat — nem fordul valami különleges lelki irányítóhoz, nem gondol arra, hogy monostorba lépjen, hanem kétségében az evangéliumot üti fel és „betű szerint" megvaló­sítja, mintha csak egyedül neki írták volna. A szeretésnek ebből a kézzelfogható módjából kifolyólag

Next

/
Thumbnails
Contents