P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül
vei mint titkárának neki tulajdonították a legrosszabb tanácsokat; ugyanúgy bántalmazták őt életében és halálában egyaránt metsző epigrammákkal is. Pl. Çi-git ce moine de profession qui du Cardinal secrétaire sçut si bien le secret taire qu'il est mot sans confession. 1) Az állam ügyeit, össze tudta egyeztetni a belső élettel. Jó szerzetes, a lelkiismeretek jó vezetője, jó hitszónok a kálvinellenes vitatkozásokban jó harcos volt, a társaságban pedig megnyerő. Eme tulajdonságai az Egyházhoz való szigorú dogmatikai hűségen alapultak. Egyúttal megvolt benne a nagyon élénk, nemzeti érzésből fakadó lelkesedés is, amely néha olyan élénk volt nála, hogy a látszat szerint politikája nagyon sokszor a katolikusság érdekének rovására volt. Nemes terve volt, hogy az összes keresztény nemzetek kibékítésére valósítsák meg a vallások parlamentjét és ennek folyományaképp zárt egységet alkossanak a hitetlenek ellen. Majdnem kortársa, de kevésbbé politikus és inkább Isten embere volt az ugyancsak kapucinus Brindisi Szent Lőrinc, aki a ferences társadalmi apostolságnak olyanféle nemzetközi terjedelmet kölcsönzött, amilyent a XIII. és XV. században láttunk. Amint egykor Szent Ferenc első társai, úgy ő is mezítláb ment át az Alpokon, magával vezetve tizenkét itáliai társát Bécsbe, majd Prágába. Prágában ugyan halálos ellenségekre bukkantak, de mégis ott maradtak s elterjeszkedtek Csehországban, Ausztriában és Stejerországban. Amint Capistranoi Szent János, úgy ő is előmozdította a Habsburg Rudolf kezdeményezésére megindított törökellenes keresztesháborút. E végből csatlakozásra szólította fel a német fejedelmeket; a nép között prédikált, majd pedig a kereszt fegyverével vezette az ausztriai hadsereget a székesfehérvári csatában, és az ő érdeme a keresztény győzelem. Mint a középkori nagy prelátusokat, őt is többször megbízták békeközvetítéssel. így 1609-ben Bajor- és Spanyolország között, 1617-ben Savoya és Mantova 1) Tartalma : Itt fekszik az a fogadalmas szerzetes, aki a bíboros titkár (Richelieu) titkát olyan jól tudta elhallgatni, hogy megvallása nélkül halt meg.