P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül
tanainak felújításával szervesen kifejlődik Krisztus királyságának tana és fölelevenedik Mária Szeplőtelen Fogantatásáról szóló vita is. A Szeplőtelen Fogantatás védelme. A XVII. század eszményiségének megjelölésénél elég lenne rámutatnunk arra a vitára, amelyet ez a különös és újító század megharcol egy olyan igazság diadaláért, amely minden gyakorlatias érdektől távol áll, mint amilyen a Szent Szűznek öröktől fogva való sértetlensége. A vallásos és lovagias Spanyolország, amely a rinascimentótól kezdve sok ferences hivatással dicsekedett, foglalkoztatta királyait Mária kiváltságának védelmével. Valóban egyik sem volt annyira méltó, hogy királyok védjék, mint éppen ez. A jó III. Fülöpnek, IV. Fülöpnek és II. Károlynak halvány és politikailag tehetetlen alakjai udvari embereik váratlan, értékes beavatkozásának hatása alatt királyi tekintélyükkel lelkesednek a Szent Szűz jogaiért, mialatt a ferencesek részben a legrégibb, részben a legújabb rendek, a bencések és jezsuiták támogatásával, a teológia fegyverével védelmezik meg a domonkosok véleménye ellen, akik csak megszentelődést, nem pedig Mária Szeplőtelen Fogantatását ismerik el. Az Egyház nem akar még dönteni ; a legóvatosabban jár el. A teológusok vitatkozására és a népnek a Szeplőtelen tiszteletére rendezett ünnepeire V. Pál 1616-ban azzal felel, hogy bullájában megismétli azokat a kárhoztatásokat, amelyeket már IV. Sziksztus és V. Pius kimondott azok ellen, akik e tárgy felett nyilvánosan vitatkoznak, 1617-ben pedig az Inkvizíció egyik dekrétumával megtiltja a Szeplőtelen ellenségeinek, hogy véleményeiket nyilvánosan kifejtsék és tartsák, a védőknek pedig megengedi, hogy sajátjukat kifejezzék. Spanyolország ezzel még nem elégedett meg. Míg III. Zsigmond lengyel király P. Valeriano Magno tanácsára 1616ban megalkotja a Fogantatás Lovagjait a törökök ellen a keresztény határok védelmére, azalatt III. Fülöp, ez a jámbor király, akinek kedves röpimája volt: „Szeplő nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk" és aki a ferencesek ruhájában akart temetkezni, három követséget menesztett Rómába,