P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül
Ferences reformok. Erőteljes, a nagy bűnbánók ércébe öntött személyiségek és a bűnbánat hitszónokai jellemzik a XVI. századnak franciskanizmusát. Ezek közül való Alcantarai Szent Péter. Spanyol természete beleszeretett Carceri és Alverna szigorúságába és a végletbe vitte. Csak minden harmadik nap evett és akkor is nagyon keveset, husszonnégy órából csak kettőt aludt át és azt is ülve, mindig mezítláb járt, derekán érc vezeklőövet hordott és vérig ostorozta magát ; ezekkel a vezeklésekkel annyira lefogyasztotta testét, hogy úgy látszott, mintha fagyökerekből lettek volna tagjai — írja nagy gyónója — Avilai Szent Teréz. Prédikációi, lelki vezetése, levelezése, írásai révén egész Spanyolországra kiterjeszti működését. Megreformálja a klariszszákat, terciáriusokat toboroz, felhat egészen V. Károlyig és Ausztriai Johannáig, akik őt gyóntatójuknak óhajtották. Elmegy a családokhoz, a szegények, betegek, a kicsinyek közé mint a vigasztalás angyala. Hatással van más rendekre a dömés Granadai Lajos, a jezsuita Borgia Szent Ferenc és a kármelita Szent Teréz révén. Ennek az utóbbinak nagy lelki irányítója és a Kármel reformjában tanácsadója. Vezeklő szellemét átülteti a sarutlan ferencesekbe, akiket róla Alkantarinusoknak neveznek. Új rendházakat alapít, amelyeknek a szegénységet, a böjtöt, a fegyelmet és virrasztást illetőleg a legszigorúbb rendszabályokat írja elő. Hogy ez a szigorú élet a XVI. század társadalmában a csodálat és megújulás érzését keltette, ezt bizonyítja az a kedvezés, amelyben részesítették Franciaország és Németalföld rekollektusai és méginkább a kapucinusok Itáliában. A rekollektusok eredetileg az obszervánsoktól függő rekollekciós (magábavonulásra szánt, lelkigyakorlatokra alkalmas) házakban éltek, de a XVI. század első éveiben a bíborosok és pápák védelme alatt független elöljárókat kaptak s anélkül, hogy teljesen elszakadtak volna az obszervanciától, folytatták a regula sine glossa követését és a missziókban, vagy mint tábori lelkészek a hadseregeknél apostolkodtak. A kapucinusok néhány obszervánsnak a remete-élet után való vágyakozásából születtek és hamarosan megerősödtek két előkelő nőnek, Cibo Katalinnak, Camerino hercegnőjének és