P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül
ami megkülönbözteti az obszervanciát a reformnak ebben és a későbbi idejében, épp annak a megérzése, hogy szigorúbbaknak kell lenniök, a kordát mindig jobban és jobban összébb kell szorítaniok és hogy szükséges számukra a szenvedés és a vezeklés is. Itt kell ugyancsak megfontolnunk a ferencességnek belső összefüggését és eszményi folytonosságát történelmének két különböző idejében : a középkorban és a rinascimentoban. A XIII. században az eretnekségellenes magatartás mozgalma, amely fegyelmezte az evangéliumra való hivatkozást, tehát éppen azt, amivel sikerült az eretnekségnek sok embert rászedni és becsapni, valamint bizonyos középkori rétegekben az ál-aszketizmusnak hatalmas tilalomfája elleni mozgalom is ferences eredetű volt. A franciskanizmus csak látszat és néhány külső vonás szerint hasonlítható az eretnekek mozgalmához és a hajthatatlan aszketizmushoz. Viszont a ferencesség volt az, amely az ősi kereszténység igazi lelkületének egyensúlyát viszszaállította. A Szegénység Úrnőjével való eljegyzés és a Nap Testvér éneke (Naphimnus) a keresztény népben az első idők lelkületét gerjesztette fel. A ferencesség Istennek szigorú, de inkább szerető, mint félelmes vonását hangoztatta; ez a szellem elzárta az útat az élvezetek előtt, de tárva-nyitva hagyta a szépség előtt; bűnbánó volt, de jókedvű. A XVI. században a protestáns eretnekséggel és a félpogányos élet gyakorlati eretnekségével szemben való ellenállás is jórészben ferences meglátásból származik. Az Alpokon túl burjánzó tévedés és az otthoni rossz erkölcs ellen az egyik legélesebb kiáltás, a lemondásra való legszigorúbb hivatkozások egyike éppen attól a rendtől származott, amelynek alapítója és legnagyobb képviselői mindenkinél jobban megmutatták az élet isteni ajándékát. Ez a tökéletes irányítás nem anynyira a szemrehányás és a hirdetett vagy az írt fenyegetések alakjában történt, mint inkább a példa nagyhatású és meggyőző formájában ment végbe. A már megszerzett erénynek örökös elégtelensége az előhaladás végett az eredeti szellemhez való visszatérés érzésének szükséglete, mind nagy munkát, szinte különleges vértanúságot tételeznek fel a ferences szellemtől. Mindezek a XV. században arra vitték az obszer-