P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

vancia reformáló ösztönét, hogy a humanizmust a szépség és keresztény összhang szavaira tanítsa meg, a hit harcvonalait a szláv országokban kiszélesítse, Itáliában és Európában a Iegjótékonyabb társadalmi intézményeket keltse életre. A tökéletesség elérése után ugyanily olthatatlan epekedés gyötörte azt az obszervanciát, amely alig hogy 1517-ben önkormányzatot nyert, sorait a reform új áramlataiba kapcsolja be, amelyek közül az egyik annyira erős és önálló, hogy a rendtől elszakad, amelyet aztán VII. Kelemen 1528-ban hivatalosan is elismer, ezek voltak a kapucinusok. A ferencesek ősiségének visszatérése a virágzó rinascimento idején még meglepőbb valami, mint a XIII. században megjelenő ferencesség. Mert a XIII. században azok a világiak, akik készek lettek volna, hogy az evangéliumi szegénységet felkarolják és a tereken hirdessék, összetalálkoztak. Lehet, hogy néha ezek eretnekek voltak, de találkoztak és a nép hozzá volt szokva, hogy lássa őket. Akkor a közvélemény nem ítélt elütően a keresztény lelkiismerettől, amint a műveltség és művészet sem különítődött el a keresztény eszmétől. A XVI. században azonban az arcvonal minden elváltoztatása, az összhang minden megmásítása nem tetszést keltett ; ennek az életnek szeretete, úgy amint megmutatkozik az élvezet és fájdalom közti vergődésében, szinte az örökkévalóság kikapcsolásával önmagáért vonzott. Ezek után nem volt más hátra, mint a csonkítás, amelyet a protestántizmus ejtett, hogy az Egyház mester-útjára visszavezethetők legyenek a katolikusok. Mind e mellett a hit mélyebb talajának kellett meglennie a rinascimento itáliai emberénél, mint amilyent különösen a külföldi történetírók feltételeznek, mert a század lelkületével való ellenkezés közepette sem volt időszerűtlen a ferences mozgalom, sőt éppen az a társadalmi osztály, a patrícius nemesség melengette, amelyről úgy látszott, hogy legkevésbbé érti meg. És a ferencességnek az új rendek virágzása közepette is voltak követői, habár az új rendek a hitért folytatott harcok szükségletéből keletkeztek és az volt a feladatuk, hogy a század tévedései ellen harcoljanak e kor kultúrális fegyvereivel.