P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

A TIZENÖTÖDIK SZÁZAD. A XV. század a nyugati egyházszakadás alatt születik. A ferencesek, akik az Egyház e legsúlyosabb zavara elől nem tudtak kitérni, amint az összes hívők, úgy ők is nyögtek alatta. Általában annak a nemzetnek mozgalmát-magatartását tekintették irányadóul, amelyhez tartoztak. így 1408 és 1410 között a három pápának megfelelő három generálisuk volt. Midőn a viszálykodás a kolostorokig elhatott, akkor ugyanabban a rendtartományban két miniszter és kétfelé engedelmeskedő rendtársak voltak. Pápák és ellenpápák, hogy követőket szerezzenek maguknak, engedményeket osztogattak, a kolostorok és rendíársak pedig egyik engedelmességből átmentek a másikba, hogy elnyerjék mindazt, amit akartak. Természetes tehát, hogy az Egyház szakadása a fegyelmezetlenséget mozdította elő. Az obszervancia. Ebből a zür-zavarból a lelkiismeret kiáltásaként kelt föl a fegyelem kényszerítő követelménye és a ferencesek voltak az elsők, akik ezt megérezték. A szakadás mellett kele^ezik az ú. n. obszervancia, vagyis az a ferences család, amely nem újítás vagy lázadás, hanem reform, a régi szellem felújítása, abban az értelemben, amely a regulához való visszatérést jelenti. Az ilyen reformok a ferencességben mindenkor a törzsnek saját gyökere fölött való megerősítését jelentették. V. Márton pápának Ad statum ordinis (1430) kezdetű bullája után, amely az egyéb előző felmentéseken túl a ferencesek generálisának széleskörű felhatalmazást ad arra, hogy állandó javakból jövedelmeket szedhessen, a két irány, amely kezdettől fogva megosztotta a rendet, valóban szétválik. Innét kezdve a konven-