P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

Ferences Jámborság és művészet. Aki meg akarja ismerni, hogy mit művelt a ferences lelkület a XIV. század társadalmában, túl a káromkodás megszűntén és kolostorokon, gondoljon Dantera, Giottora, Bartolora és Baldora. Giotto Szent Ferenc életét talán több verizmussal, mint vallásos bensőséggel festette meg. Azonban a helyek és idők e kézzelfoghatóságával megrajzolt ábrázolási módja részben a valóság meglátásának új módjából folyó következmény, amelyet a ferencesség terjesztett el azért, hogy egyik oka legyen a Poverello iránti nagyobb tiszteletnek és élete népszerűsítésének. Giotto Szent Ferencet mint korának emberét ábrázolta, akit az emberek magukhoz közelinek éreztek, aki merengéseiben és fájdalmaiban is egyszerű, aki lelki tökéletessége ellenére is alázatos és nagy, amilyen valóban is volt. Ferences hatásra a művészet Giottoval az élet tanulmányozásához tért vissza, egyúttal a szentséget közelebb hozta az élethez és világos, vonzó s megközelíthető példákat állított eléje. Dantét illetőleg nem tarthatjuk azt, hogy mint rossz sorsban lévő száműzött lett volna szeráfi hajlamú, mert már szeráfi volt a Vita Nova fiatal költője is. A hosszú tévedés és fájdalom után a Paradiso (Paradicsom) költője ferencesként tért vissza, különösen Krisztus-Király diadalának felfogásával és lelkében az istenség legfelsőbb szemléletének magaslatával, ahova, mint Szent Bonaventura tanította, nem lehet theológiával felhatni, hanem misztikával (szemlélődéssel). Az Isteni Színjáték lélektani felépítése tomista, azonban a szeretet és ragyogás paradicsomi énekei ferencesek. Dante nemis annyira művében vagy jellemében, mint inkább az életről alkotott fogalmában ferences. Amint Szent Ferenc, úgy ő is kiegyenlíti az ellentéteket, amikor az idő és örökkévalóság, az emberi és isteni között levő ellenkezés megfejtését a világi ember köteleségévé is teszi. Arra az örök kérdésre, hogy van-e értéke az esetlegesen létező valóságnak, Dante ferences módon azt feleli: „Igen", ha fontolóra vesszük a földi boldogság és (a kegyelemtől átemberiesített) örök boldogsághoz elengedhetetlen igazságosság tisztán emberi erényét. Ugyancsak igennel kell felelnünk, ha meggondoljuk, hogy az ókori műveltség a kereszténység előkészítésére szol-