A ferences világi rend (Budapest 1947)
Negyedik rész. Akik ezt a szellemet megvalósították
nek megtérését köszönhette, valamint a betegei és mások szenttéavatásának elindítását kérik. Gemelli atya írja róla: „Necchi nem volt különösebben gazdag, nem volt szép fiú, nem volt benne semmi abból, ami a pajtások vonzódását rendszerint kiváltja: csak értelmes fiú volt, de nagyon jó. Olyan nem közönséges jóságot árult el, amely nyomban megnyerte rokonszenvét. Bár bizonvos tartózkodást tanúsított, ajkáról sohasem tünt el a mosoly." Az egyszerűség csodái. Boldog Faenzai Novellán szabómester volt. Igen kicsapongó életet élt 24 éves koráig, amikor egy súlyos betegség ágynak döntötte. Még nagyobb lett megpróbáltatása felesége elvesztésében. Ezután Szent Ferenc Harmadik Rendjébe lépett s minden vagyonát szétosztva, fölszabadultan, mezítláb, énekelve zarándokolt a kegyhelyre. Szigorú vezeklése, bünbánata polgártársaira serkentőleg hatott; 1280-ban halt meg. Boldog Davanzato, a cascianói Szent Lúcia plébánosa, Boldog Lukéziusz szülővárosából, Poggibonsiból való. Itt élt plébániáján mintegy 70 évig, mint híveinek atyja, a gyermekek mosolygó játszótársa s a szegények barátja, akiknek kedvéért még a saját szükségeséről is lemondott. 1295-ben halt meg, majdnem 100 éves korában. Egyszerű, de annál evangéliumibb lélek volt Boldog Bertalan is. Atyja San Geminiano ura és grófja volt Toscánában, papi hivatásáról le akarta őt beszélni, sőt kényszeríteni, hogy ne legyen pap. Ekkor az ifjú Mucchio gróf a San Vito-bencés apátságba menekült el hazulról s ott szolgának ajánlkozott. A bencések lelki előkelőségét látva, biztatták, hogy öltse magára Szent Benedek Atya ruháját. Az Űr azonban kinyilatkoztatta neki, hogy másfajta életmódot kíván tőle: a szenvedés és türelem keresztrefeszítését. Bertalan később belépett a Harmadik Rendbe. 30 éves korában pappá szentelték, majd kinevezték káplánnak, később plébánosnak Umbriában. ötvenkét éves koráig plébániájának atyja és példaképe volt. Ekkor azonban bélpoklos lett. Boldog Vivald testvérrel San Genimiánó bélpoklos kórházába ment. Ennek a kórháznak ő lett az igazgatója s Vivald testvér ápolása mellett még 20 évig