Dr. Balanyi György: Assisi Szent Ferenc a demokrácia hőse (Budapest)

III. Szent Ferenc hatása

pedig harmadik személy útján. A betegek szükség­leteire és a testvérek felruházására jó emberek útján egyedül a tartományfőnököknek és a helyi elöljárók­nak legyen gondjuk hely, idő és hideg vidékek sze­rint, amint a szükség megköveteli, mindig ügyelve azonban arra, hogy pénzt vagy értéket el ne fogad­janak." 14 0 Szentünk olyan komolyan vette ezt a tilalmat, hogy a pénznek már puszta érintését is kegyetlen szi­gorúsággal büntette. 14 1 Azt akarta, hogy követői any­nyiba se vegyék a kor nagy bálványát, mint az út porát, amit lábukkal taposnak, és hahogy látják is va­lahol heverni, szent közömbösséggel haladjanak el mel­lette. 14 2 És hogy szava nem maradt a pusztában kiál­tónak szava, mutatja az a szép bizonyítvány, melyet hiteles szemtanúk állítottak ki az első ferences nem­zedékről: „Szegénységükben nem tudtak betelni örömmel, mert nem áhítoztak vagyon után és eluta­sítottak maguktól minden mulandó dolgot, amik után a világ fiai törik magukat; a pénzt meg egyenesen lábbal taposták és a szent tanítását követve értékben és jelentőségben egyenlőnek vették a szamár trágyá­jával. Örömük megszakítatlanul tartott, mert sem bennük, sem köröttük nem volt semmi, ami megza­varhatta volna őket. Minél jobbal elszakadták a vi­lágtól, annál bensőbben forrottak össze Istennel." 14 3 Ez a nagy mementó, melyet hovatovább ezrek és tízezrek élete példája harsogott bele a világba, idővel éreztetni kezdte hatását. Természetesen nem abban az értelemben, mintha az egyetemes fejlődés irányát visszájára fordította volna. A pénzgazdaság az okok 14 0 Reg. buli. 4. Böhmer i. m. 31 s k. 1. Takács i. m. 86 1. 14 1 Cel. Tamás i. m. 220 1. Tökéletesség tükre 43 s k. 1. 14 2 Cel. Tamás i. m. 222 1. 14 8 Leg. trium soc. 39 1. 93

Next

/
Thumbnails
Contents