Dr. Balanyi György: Assisi Szent Ferenc a demokrácia hőse (Budapest)

I. Előzmények

delméhez, mint a XII. század alkonyán és a XIII. század hajnalán, tehát éppen a leghatalmasabb császárok, Barbarossa Frigyes (1152—1190), VI. Henrik (1190—1197) és II. Frigyes (1215—1250) és a legnagyobb pápák, III. Sándor (1159—1181), III. Ince (1198—1216) és IX. Gergely (1227—1241) uralkodása idején. Ez a ráutalás már magában elegendő annak felismerésére, hogy a különös jelenség okát nem egyes pápák, császárok vagy királyok egyéniségében és uralkodói rendszerében, hanem sokkal inkább a történeti fejlődés immanens erőiben kell keresnünk. Megértéséhez tehát távolról sem elegendő az események egyszerű egymás mellé sorakoztatása, hanem okvetlenül szükséges, hogy részekre bontsuk őket és külön-külön vegyük szemügyre azokat az okcsoportokat, melyeknek egymásbaszövődése első tekintetre olyan reménytelenül bonyolulttá és ellenmondóvá teszi a szemünk előtt örvénylő eseményhalmazokat. Elemző munkánkat a vallási és erkölcsi téren észlelhető változások ismertetésével kell kezdenünk. Tudott dolog, hogy a X. század végén Európaszerte mélyreható vallási megújhodás indult meg. A clunyi reformmozgalom és a nyomában új erőre kapott aszketikus áramlat nem csupán a bencés szerzetességet állította magasabb erkölcsi eszmények szolgálatába, hanem a világi társadalom életére is üdítő és felfrissítő hatással volt. Az ezredév közeledése, mely elé sokan aggódó rettegéssel tekintettek, csak fokozta a hatást. A nagy tömegek vallási élete általában mélyebbé vált s erkölcsi igényei finomabbakra hangolódtak. Az önmegtagadás szelleme egyre szélesebb körökben hódított. Előkelő, főúri, sőt fejedelmi családok fiai és leányai nagy számmal vonultak kolostorokba s a Rómába, San Jago de Compostelába, de 6