Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Szent Ferenc és szent Domonkos

,96 hanem állandó küzdelmekben érik ki, időnkint hajlandó revíziót eszközölni és amit másban jónak, célravezetőnek ismert meg, azt habozás nélkül átvenni. Éppen ezért vele szemben több joggal vehetjük fel a szenvedőleges hatás kérdését s több joggal kutathatjuk, vannak-e célkitűzésében olyan pontok, melyek az assisi patriarchávaí, illetve a nyomában támadt mozgalommal való érintkezés következtében érezhető mértékben módosultak. A kutatók igen tekintélyes része igennel felel e kérdésre és főleg két pontot, a franciskánus életeszmény két legjellegzetesebb mozzanatát: a vándorapostolságot és az evangéliumi szegénységet emeli ki, mint amelyben a hatás kétségtelen. De mielőtt a tárgy tüzetesebb megvizsgálásába belebocsátkoznánk, hangsúlyoznunk kell, hogy e kérdés eldöntése a legnagyobb óvatosságot és körültekintést igényli. Ismeretes ugyanis, hogy a XII. és XIII. század fordulópontján épen a vándorapostolság és az evangéliumi szegénység volt a kor leggyakrabban hangoztatott jelszava, melyeknek jegyében elemi erejű tömegmozgalmak keltek és zúgtak végig Nyugateurópa országain. Waldes Péter követői és maguk az albiaiak, akik ellen szent Domonkos harcba vonult, elsősorban a szent szegénység és az apostoli egyszerűség nevében indítottak hadat az elvilágiasodoít egyház és a szerintük javíthatatlanul megromlott papság ellen. Szavuk mihamar visszhangra talált és szinte az egész keresztény társadalom viharos követelésévé erősítette az ősi keresztény egyszerűség eszményéhez való visszatérést. A mozgalom nagy arányai arra kényszerítik a hivatalos egyházat, hogy szintén számot vessen vele.