Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Assisi szent Ferenc műve

24 tókereskedő, Pietro Bernardone fia búcsút mond a múló dicsőség színes ábrándjainak, megunja a hiú fényben való tetszelgést és a léha vigadozásokat, eldob magától mindent, de mindent, ami a világ szemében értékkel bír és eljegyzi magát egy szépséges, égi származású hölggyel, az első jegyes, a Krisztus halála óta 12 századon át megvetett, elhagyott apostoli szegénység ideáljával, rálép a reformátor verítékes útjára, hogy egy szenvedésekben és lemondásokban, de benső vigasztalásokban és lelki örömökben is gazdag élet munkájával ujjá gyúrja a romlott világot és a nemesebb, tisztultabb életfelfogás princípiumát oltsa a szétzúlléssel fenyegető társadalomba. Ennek a csodálatos, sokban a teremtéssel határos munkának kezdő mozzanata nyert megörökítést Giotto festményében. „A szegénység allegóriája," — „Szent Ferenc eljegyzése a szegénységgel," — milyen ridegen hangzó, tartalmatlan szavak! Es mégis mily gazdag, mérhetetlenül gazdag tartalmat nyernek, ha belé illesztjük őket abba a korba és abba a környezetbe, melyben megszülettek, ha gondolunk a viszonyokra, — a XI. és XII. század viszonyaira, — melyek létet adtak nekik. Egy futó pillantás e két század forrongó történetébe meggyőz bennünket, hogy a Giotto képén megörökített allegorikus jelenet csakugyan új idők hajnalhasadását szimbolizálja. Mert mit látunk előbb ? Mindenütt harcot, válságot, újabb, kielégítőbb alakulások után sóvárgó mozgolódást. A középkor fogalmában egyesített latin-egyházi és germán-nemzeti elemnek konkrét megtestesülései, a sacerdotium és impérium elkeseredett küzdelmet folytatnak egymás ellen. A pápa és császár, kik