Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Anima Franciscana

21 nek és az áldozatos felebaráti szeretetnek természetes kiegészítője harmadik jellegzetes vonása: az apostolság. A poverelló nem hiába készül lovagnak, lovag marad megtérése után is. Csakhogy ifjú korának színes álmai később az apostolság szép és gazdag programmjában bontakoznak ki. Állandóan nagy tettek, az Isten és embertársai szolgálatában véghezviendő hősi próbák igézetében él s ezért nem tud pihenni. Mint a harcra sóvár lovag, minden pillanatban kész odasietni, ahol valami Istennek különösen tetsző cselekedet véghezvitelére kínálkozik alkalom. Bármennyit fárad, úgy érzi, hogy ez mind semmi ahhoz képest, amit tennie kellene és szeretne. Elete alkonyán, mikor pedig már közel húsz esztendő tömérdek munkája és egyre nagyobb stílben kibontakozó eredménye áll mögötte, még mindig így biztatja társait: „Testvéreim, kezdjünk el már egyszer szolgálni az Úrnak, mert eddig ugyancsak keveset, jóformán semmit sem haladtunk előre." A lelkek üdvéért égő szomjúsága egy pillanatra sem tud betelni. Ez az olthatatlan szomjúság képesíti őt a remete élet időnkint visszatérő kísértéseinek leküzdésére és készteti munkatársak gyűjtésére. Érzi, látja, hogy az előtte álló roppant feladat, a bűn ellen indítandó keresztes hadjárat keresztülvitelére egymaga elégtelen, ezért Artus király módjára lovagi kört gyűjt maga köré s az új kerekasztal lovagjaiba mondhatatlanul finom és gyöngéd pedagógiával átömleszti a maga szellemét. Célul az egész világ meghódítását tűzi eléjök. „Nekünk — mondja — az a feladatunk, hogy széltében-hosszában járjuk a világot s prédikálásunkkal és példaadásunkkal buzdítsuk a népeket bűneik megbánására és Isten pa-