A Magyar szentföld tíz éve 1936-1946 (Budapest 1947)
I. A Magyar Szentföld tervének előkészítése.
Tehát azért építjük fel a magyar nép segítségével a szentföldi Szent Helyek pontos és hű másolatait, „hogy ha már nem zarándokolhatunk oda (Szentföldre), legalább itt érezhessük lelkünkben ama Szent Helyek lelket formáló kegyét és erejét..." a „megváltás templomában". Ha azonban ilyen nagy célról van szó, akkor csak valamennyiünk összefogásával valósíthatjuk meg édes Hazánk minden katolikusát érdeklő törekvésünket. A fentiekből ugyanis nyilvánvaló, hogy a budapesti szentföldi biztosnak a Szentfölddel szemben nagy kötelezettségei vannak, amelyeket a Magyar Szentföld mozgalma mellett is teljesítenie kell. A Magyar Szentföld egész mozgalmát is azért kezdeményezte, hogy mint szentföldi biztos az Ür Jézus drága vérével és életével megdicsőített Szent Helyekről még jobban gondoskodhassék. Tízéves munkánk igazolta is ezt az elgondolásunkat. Hazánkban sohasem érdeklődtek az emberek annyira a Szentföld ügyei iránt, mint amióta a Magyar Szentföld mozgalma egyre megerősödik és híveink kezdik észrevenni, milyen nagy kincs mindnyájunk számára a Szentföld. A Szentföld és a pápák. A római Szentszék már az első századok óta rendkívül szívén viselte a szentföldi Szent Helyek sorsát. Azért már Nagy Szent Leó, I. Geláz, Szent Agapit és Nagy Szent Gergely pápák is szüntelenül gondoskodtak arról, hogy Szentföldre minél többen zarándokolhassanak, és meghatározott napokon a katolikusok között gyűjtéseket rendeztek a szentföldi Szentélyek fenntartására, az ottani istentiszteletek, egyházi és szerzetesi intézmények fenntartására és a szegények gondozására.- Már Szent Pál apostol (Kor. II. 9, 1.) „a szentek javára való szolgálatnak nevezi a jeruzsálemi egyház számára folyó gyűjtést. Amióta ferencesek őrzik a Szentsírt, ezt a „szolgálatot" az Egyház szabályozta és előírta,, hogy bizonyos napokon gyűjtsenek -a templomokban a Szentsír őrei javára. VIII. Orbán pápa 1642 február 3-án „Salvatoris" brevéjében elrendelte, hogy évenként legalább kétszer: advent 10