Szilágyi Mária: Domeniul de la Jimbolia - Das Landgut von Hatzfeld - A Zsombolyai uradalom (Székesfehérvár, 2016)
Epilógus - Emberek a legendás név mögött
Szilágyi Mária - Anica Draganic DOMENIUL DE LA JIMBOLIA | DAS LANDGUT VON HATZFELD | A ZSOMBOLYAI URADALOM között. Mire egy óra múlva abbahagyja a keresgélést, zsebei megtelnek „kincsekkel”. Ki ez a fiúcska? Bizony nem más ő, mint a legifjabb Csekonics- leszármazott, Sándor gróf ükunokája. Hogy került ide? Elmondjuk. Az első világháborút követő változások ellehetetlenítették a Csekonics család életét. Sándor gróf foggal-körömmel harcolt, hogy valamit megmentsen az új országhatár által kettéhasított ősi birtokból. Tárgyal, perel, mindent visszakövetel, engedményeket tesz, de a történelem könyörtelen, nem áll az igazság pártjára. Hiába nyernek pert a hágai nemzetközi bíróságon, az SZHSZ Királyság sohasem fizeti ki a megítélt többmilliós kártérítést. A zsombolyai belső kastélyt megvette a román állam, de az Ybl Miklós által tervezett csodaszép Csitó-kastély nem kellett senkinek. Csekonics Sándor végső kétségbeesésében 1937-ben lebontatja, és eladja az épületanyagot, majd ezután végleg elhagyja Zsombolyát. A második világháborút követő időkben csak negatívumokban lehetett beszélni a nemességről. Mi alig hallottunk valamit a Csekonics családról. Azt beszélték, hogy valahol Portugáliában élnek, és hallani se akarnak Zsombolyáról és környékéről. Aztán tavaly megjelent az Elfeledett örökség című könyv, amely a Csekonicsok épített örökségével foglalkozik, de a család történetét is ismerteti. Ekkor valószínűleg sokakban, akik kézbe vették a könyvet, felmerült a kérdés: Merre élhetnek az utódok? Beszélnek-e még magyarul? Jártak-e valaha őseik földjén? Legjobban mégis minket, szerzőket foglalkoztattak ezek a kérdések. Nagyon szerettük volna megmutatni kutatásaink eredményét azoknak, akiket vélhetőleg legjobban érdekel. Úgy éreztük, igazán csak úgy lenne valóban befejezett a könyv, ha átnyújthatnánk azt a Csekonicsok ma élő utódainak. Erre azonban vajmi kevés remény mutatkozott. A véletlen folytán azonban a budapesti könyvbemutatón találkoztunk egy történésszel, aki tudott Csekonics Sándor unokáiról, és megadta elérhetőségüket. A gróf 1898-ban vette feleségül Vay Margitot. Két gyermekük született, Erzsébet és Endre. Erzsébet fia, Sándor ma az Egyesült Államokban él, Csekonics Endre lánya, Júlia pedig Londonban. Elküldtük könyvünket Amerikába és Angliába. Levelet is írtunk, magyarul, reménykedve a kedvező fogadtatásban. És jöttek a válaszok. Az érintettek elismeréssel fogadták a könyvet. Igen csodálkoztak, hogy valaki ilyen behatóan foglalkozik a családjukkal. Sándor választékos magyarsággal írt, Júlia angolul. Utóbb azonban kiderült, hogy ő is ért, és beszél is magyarul, csak úgy véli nem elég jól. Sándor az idősebb, nyolcvan év körül van, Júlia a hatvanon túl. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy Júlia jelezte, hogy húsvétkor férjével és fiával eljönne, hogy megismerje azt a helyet, amelyet ősei annyira szerettek, hogy még a messzi enyingi birtokról is idehozatták, és itt újratemették halottaikat. Nagyon örültünk. El se hittük, hogy tényleg találkozhatunk velük. Repülővel érkeztek Budapestre, s onnan gépkocsival folytatták útjukat. Pesten csatlakozott hozzájuk Sándor lánya, Ilona, aki 1990-ben jött rövid időre Magyarországra angolt tanítani, aztán férjhez ment, és itt maradt. Az ő kisfia Andriska, akiről írásunk bevezetőjében írtunk. Kilétüket rajtunk kívül nem akarták tudatni senkivel. Negatív viszonyulásoktól tartottak. A rendszerváltás előtti Magyarországon volt részük ilyesmiben. Többször mégis elkerülhetetlen volt, hogy kiderüljön kik ők. Ilyenkor meggyőződhettek, hogy mifelénk még most is tisztelet övezi a Csekonicsok emlékét. Nem kis izgalommal vártuk őket, s elhatároztuk, hogy mindent megmutatunk nekik, ami még a Csekonics-uradalomból megmaradt. Nagyszombaton délben érkeztek Románián át. Nagyon egyszerű kedves emberek, s ahogy találkoztunk, rögtön elszállt a várakozás feszültsége, úgy tűnt, hogy már régóta ismerjük egymást. Ebéd után mindjárt útrakeltünk. Megnézték a Roggendorf-kastélyt Udvarnokon, kimentek Júliamajorra, látták a németcsernyei katolikus templomot, a magyarcsernyei vasútállomást, a valamikori orvosi lakást és rendelőt. Mire a Szent Ágota- templomba értünk, besötétedett. Megmutattuk nekik az oltárképet, melyen az egyik angyalarcot Csekonics János korán elhunyt Ágotha nevű kislányáról mintázták, és elolvastuk az iskolaalapításról szóló emléktáblát a szentély falán. A hagyományos sonkás, tormás, tojásos húsvéti vacsora után az egykori Neuhausen-kastélyban szálltak meg. Másnap indultunk Zsombolyára, a Csekonicsok szeretett városába. Az ünnepi szentmise előtt megnéztük a zsombolyai Szent Vendel-templomot, a templomban azokat a különlegesen szép dolgokat is, amelyek a Csitó-kápolnából származnak. Aztán 272 EPILOG I EPILOG | EPILÓGUS
