Szilágyi Mária: Domeniul de la Jimbolia - Das Landgut von Hatzfeld - A Zsombolyai uradalom (Székesfehérvár, 2016)
Epilógus - Emberek a legendás név mögött
Familia Csekonics Wood - Jimbolia | Die Familie Csekonics Wood - Hatzfeld | A Csekonics Wood család - Zsombolya Michael Wood DOMENIUL DE LA JIMBOLIA | DAS LANDGUT VON HATZFELD | A ZSOMBOLYAI URADALOM Szilágyi Mária - Anica Draganic átmentünk a templommal szembeni belső kastélyhoz, majd a szépséges Csitó-kastély helyét barangoltuk be, és megnéztük a családi sírbolt maradványait. Később a temetőben meglátogattuk azt a helyet, ahova a családi sírbolt kifosztása után áthelyezték a Csekonicsok földi maradványait. Emlékükre márványtáblát állítottak a kápolna hátoldalára. Láttuk az újzsombolyai vasútállomást is, ahonnan valamikor a kisvonat elindult. Érdekes, hogy vendégeink útközben fedezték fel, hogy Zsombolyán van egy utca, amelyet a Csekonicsokról neveztek el. Erről mi sem tudtunk. Egy jóhangulatú kávézás után Temesvárra indultunk. Júlia emlékezett, hogy édesapja sokat emlegette, hogy Temesvár milyen szép. Erről maguk is meggyőződtek. Tőlünk tudták meg, hogy a Csekonics család hozzájárult a temesvári operaház építéséhez is. A fáradságos de tartalmas, szép nap végén a temesvári sörgyár vendéglőjében vacsoráztunk, majd vendégeink visszatértek szállásukra. A hétfő már a hazaindulás napja volt, de délelőtt még, ahogy terveztük is, terepjárókkal kimentünk Kostanciamajorra (Kóstánc- ra, ahogy mifelénk mondják). Megnéztük a kóstánci erdőt is, melyet a Csekonicsok létesítettek. Átöleltek egy nagy fát, úgy fényképezkedtek. A búcsúebéd jó hangulatban folyt. Visszaidéztük az elmúlt alig két és fél nap történéseit, s elcsodálkoztunk, hogy mennyi minden belefért ebbe a rövid időbe. Elámultak a valamikori birtok nagyságán. Zsombolyától Roggendorfig nagyon hosszúnak tűnt nekik az út. Elmondták, hogy jó és szép volt megismerni őseik földjét, nagyra értékelték a látottakat, melyeket szerintük nélkülünk sohasem ismertek volna meg. Ők azonban már, ahogy annak lennie kell, átléptek a jelenbe, a fájdalmas emlékek már nem érintik őket közvetlenül, ami elmúlt az már történelem számukra is, s tudjuk a történet vége sajnos nem volt túl szép. Meggyőződésük mégis, hogy őseik derék emberek voltak, s hogy az európai hírű mintagazdaság mögött munka állt, hogy a nemesség nemcsak kiváltság, hanem felelősség is. Dédapjuk, Csekonics Endre híres volt hatalmas munkabírásáról. Az emlékezet úgy tartja, hogy egész nap a határt járta, utasított, ellenőrzött, ott volt mindenütt, és tudott mindenről. Itt volt az akkor legmodernebb technika, cséplőgép, telefon, kisvonat, elektromos áram, víztorony, föld alatti csatornarendszer, üvegház. Úgy emlékeznek rájuk, hogy mindig a fejlődést, a haladást tartották szem előtt, s eszükbe se jutott esztelenül kizsigerelni a földet és a népet. Búcsúztunk. ígérték, hogy jönnek máskor is. Sándor is talán. Mi pedig elégedetten nyugtáztuk, hogy milyen nagyszerű embereket hozott utunkba az élet, akik nem nemesi származásukkal, hanem személyiségükkel ébresztettek tiszteletet bennünk. Hát így került Andriska a zsombolyai határba, s keresett pirostojást a csernyei kertekben. Bizonyára mosolyogtak rá odafentről a Csekonics-ősök... EPILOG I EPILOG | EPILÓGUS 273
