Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Függelék

Hát ez volt a feladat: lerajzoljuk és kifestjük a magyar címert. Na ezt vágtam én ki, és amikor megvolt, a falu fölemelte, és kitűzték a teherautó vasrúdjára. Énekeltek, így indultak Pestre. Álltak a platón, nem emlékszem, géppisztoly volt-e náluk, talán igen, és senki nem törődött azzal, szabályos-e a kör vagy sem. Pedig én nagyon izgultam, hogy el ne rontsam. Ahogy körbeértem, kitört az üdvrivalgás, én még nyisszantottam volna, de valaki fölkapta, a zászló már ott sem volt." „Igen, mégiscsak lehettek minimális színészi képességeim.- Volt ennek bármi előzménye? Egyszer, még Tordason szavalóversenyt nyertem. Ennyi. Soha nem játszottam semmiféle amatőr társulatban, alig láttam valamit a kortárs darabokból, divatból például megnéztem a Kőműves Kelement, Paál Isti híres előadását, ami furcsa szemfényvesztésnek tűnt, viszont éreztem, hogy igaz." [■■■I- „Mikor voltál először színházban? Tordason láttam a János vitézt. Valamelyik vándortársulat, talán a Déry-né vendégszerepeit a Hangya Kultúrházban. Emlékszem még az illatokra is. huszárok piros ruhában, festett fák, bokrok és kastélyok, Iluska mosta, és jött az illat a színpad felől, a díszletek szaga volt az. Ez az első színházi élményem. ” (Bérezés, 2007.; Bereményi Géza-Cseh Tamás-Másik János: Levél nővéremnek 2. Harmadik levélrészlet, (részlet) 1994.; R. Kiss, 2009.; Zsohár, 2009.) Vitek Gábor Sajnovics János (1733-1785) Tordasi és kálozi Sajnovics János 1733. május 12-én látta meg a napvilágot családja tordasi kastélyában, Sajnovics József és Peyerl Erzsébet második gyermekeként. Testvérei közül Borbála később Vigyázó Mihályhoz ment feleségül, míg fivére, Má­tyás a tordasi uradalmat igazgatta. Sajnovics János 1748-ban, 15 esztendős korában belépett a jezsuita rendbe, amely alkalomból a ráeső örökségét fivérének adta azzal a kitétellel, hogy a haszonból évente tíz forintot kér. A rendből való esetleges ké­sőbbi kilépésre is gondolt, ebben az esetben örökrészét visszakapta volna. Egyetemi tanulmányait Nagyszombaton és Bécsben végezte, ezt követően egy-egy évig Pozsonyban és Egerben tanított. A bécsi csillagvizsgálóban 1758-1760-ban a korszak egyik legnevesebb csillagászának, Hell Miksának (1720-1792) a segítője, majd a nagyszombati obszervatóriumban tevékenykedett. A Vénusz bolygó 1769. június 3-án áthaladt a Nap előtt, amely lehetővé tette a csil­lagászok számára a Földnek a Naptól való középtávolságának meghatározását. Az 281

Next

/
Thumbnails
Contents