Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Bödő István-Czetz Balázs-Dakó Péter: "Tordason mindig kék az ég"

„TORDASON MINDIG KÉK AZ ÉG"

agyagedényeket használtak, a temetkezés során, a halotti toron elfogyasztott állatok csontjait agyagtálban elhelyezték a sírban. További kelta sírhely vagy településmaradvány nem ismert Tordason, így az sem állapítható meg minden kétséget kizáróan, vajon létezett-e itt kelta település, vagy csupán magányos temetkezésre került sor. Azonban nem az 1976-ban talált kelta sír volt az első feltárt tordasi régészeti lelet; a Hangya telepen 1943-ban, építkezés közben őskori sírokra, bennük három zsugorított csontvázra leltek. A maradványok további sorsa azonban nem ismert, feltehetően a második világháború során semmisültek meg. A kelta fennhatóságnak a Dunántúlon a rómaiak, az Alföldön a szarmaták vetettek véget, nyomaikat sírok és helyenként megmaradt földvárak őrzik.

A Duna vonala hosszú évszázadokon át húzott határvonalat a fejlett államszervezetben élő Római Birodalom és a harcos törzsi rend keretei között létező barbár népek között. A császárkori Római Birodalom expanziós törekvésének eredményeképpen újabb és újabb provinciák megalapítására került sor, amelyek túlnyomórészt császári legátus irányítása alatt álltak. A helytartók ellenőrizték a provinciában állomásozó katonai erőket (légiók, cohorsok, alák), ezen túlmenően pedig ellenőrzési jogkörrel rendelkeztek a provinciában működő alacsonyabb közigazgatási egységek (városi ön- kormányzatok, törzsi egységek) felett. A második század a provinciák életében a gazdasági prosperitás és a felemelkedés korszaka volt. Ebben az időszakban a városi szervezetek fejlődésével párhuzamosan nőtt a polgárjoggal rendelkező személyek száma is ezeken a területeken.

Mai ismereteink szerint a későbbi Pannónia provincia területére Kr. e. 35- 33-ban hatoltak be első alkalommal a római katonai alakulatok. A terület pacifikálása és a birodalomhoz csatolása közel sem zajlott le nehézségek nélkül. Az itt élő kelták (legjelentősebb törzsük a Duna-kanyarban élő era- viscus volt), illírek, pannonok, markomannok hosszú ideig ellenálltak a római hódítóknak és számtalan véres háborút kellett még a római légióknak megvívnia, mire a területen biztosíthatták a római fennhatóságot.16

A tartomány létrejöttének pontos körülményei, ideje nem ismert; feltételezzük, hogy a térség Tiberius császár (14-37), esetleg Claudius uralkodása idején (41-54) kapta meg a provincia státuszt. Uralkodásuk idején veteránkolóniákat hoztak létre Poetovióban, és Savariában. A Duna partvidékére a korábban itt ezeken a telepeken állomásozó légiókat vezé16 Mócsy, 1975. 33-40. p.

15