Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Bödő István-Czetz Balázs-Dakó Péter: "Tordason mindig kék az ég"

„TORDASON MINDIG KÉK AZ ÉG"5 Tordas község Fejér megye északkeleti részén, az Etyeki-dombság déli elő­terében, a tájegységet átszelő Szent László-patak völgyében található. Pesty Frigyes 1864-ben papírra vetett gyűjtésében a tordasi községi elöljárók a kö­vetkezőképp írták le a falu elhelyezkedését: „fekszik e község fél mérföldnyire6 Martonvásártól éjszaknyugotra; 4 mérföldnyire Székesfejérvártól és másfél mér­földnyire Ercsénytől; továbbá Baracska, Kajászószentpéter, Vaál, Kuldó-Gyúró, - Puszta-Zámor, Tárnok - szomszéd községekkel. A falu maga két dombláncz közötti éjszaknyugotról délkeletre vonuló folyam medrének látszó völgyben fekszik 130 ház­zal, katholikus és ágostai evangélikus szentegyházzal."7 A Martonvásár és Gyúró között vezetett 81.108-as jelű bekötőút mellett fekvő hely­ség fejlődésére hatott a fővá­ros közelsége (közel 30 kilo­méter), megközelíthetőségét jelentősen javította a közel­ben haladó M7-es autópálya, valamint a Budapest-Nagy- kanizsa vasútvonal marton- vásári állomása, amely a fa­luközponttól mindössze három kilométerre fekszik. Napjainkban Tordas gyakorlatilag Budapest agglomerációs területéhez tartozik, a kellemes vidéki környezetnek köszönhetően számos fővárosi telepedett le itt az utóbbi évti­zedekben, ahol a vidéki, gazdálkodó életmód mellett a kertvárosi jellegű élet kedvelői is új otthonra lelhettek.8 Az említett tényezők megmutatkoznak Tor­das népességének alakulásában, amely emelkedő tendenciát mutat: a 16,76 négyzetkilométer területen található községnek 1990-ben 1363 fős lélekszáma 2013-ra 2064-re emelkedett, ami több mint ötven százalékos népességgyara­podást jelent. A település lakói 2013-ban 677 házzal rendelkeztek.9 5 Copy Con: Tordas. (részlet). (A dalszöveget írta: Pintér Gábor. Megjelent a Nép Hangja c. hangleme­zen, 2007-ben.) 6 Egy magyar mérföld közel 8353 méter. 7 Pesty, 1977. 287. p. 8 MNL FML XXIV.1351a Tordas község környezetvédelmi programja, 2005.12. p. 9 Helynév, 2013. 55. p. TORDAS MADÁRTÁVLATBÓL íitthonvagyunk.hu) 11

Next

/
Thumbnails
Contents