Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Czetz Balázs: Két "világégés" között

TORDAS tosított ellátásért felelős megyei direktórium sem tudta fedezni. Az élelmi­szerek, ruházati cikkek és egyéb hatósági cikkek beszerzésére és „arányos igazságos" elosztására június elején közellátási bizottságot állítottak fel. A bizottság ugyan három taggal felállt, azonban az egyre romló helyzet miatt igen kevés érdemi tevékenységet fejtett ki.243 Az ellátási nehézségek 1919 tavaszán nemcsak fokozódtak, hanem már közvetlen hadi cselekményekkel is számolni kellett a megyében. A 2. Had­testparancsnokság Fejér és Székesfehérvár Városparancsnoksága Fejér megye területét hadszíntérré nyilvánította. Ezzel egyidejűleg a 3. számú parancsban elrendelték a fegyver, felszerelés és katonai ruházat beszolgál­tatását. A rendelet végrehajtásával a helyi munkástanácsokat bízták meg. Tordason május 15-én készült el a 116 beszolgáltató nevét tartalmazó jegy­zék, amelyen főleg katonai ruházat (sapka, köpeny, nadrág, lábszárvédő) és felszerelés (hátizsák, kenyérzsák, csajka, kulacs) szerepelt. A településen lévő fegyvereket és szuronyokat május 19-én szolgáltatták be a parancsnok­ságon.244 Ugyanakkor a politikailag megbízhatónak tartott egyének fegyve­reit és a hozzájuk tartozó lőszert nem gyűjtötték be, részükre a tanács fegy­vertartási engedélyt adott ki.245 Folytatódott az állami tulajdonba vétel is. A megyei közoktatásügyi meg­bízott rendelete értelmében az egyházi és hitfelekezeti vagyont, illetve az általuk kezelt alapítványok vagyonát állami tulajdonba kellett venni. Ennek végrehajtására három fővel „liqvidáló" bizottságot alakítottak Tordason. A bizottság feladatai közé tartozott felmérni, leltározni és átvenni mindazon SZÖVETKEZETI TANINTÉZET (Közli: Wünscher,1943. 416. p) 243 MNL FML V. 176a 1918. június 3. 244 MNLFMLV. 176b. 245 MNL FML V. 176a 1919. május 5. 102

Next

/
Thumbnails
Contents