Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Bödő István: Egy település újjászületése
Kisapostag története miatt. Ezen érv látszólagos ereje is megsemmisült azon ellennyilatkozat által, hogy: ha tudnak korcsmában félnapot, vásárokon kétnapot, temetések, disznótorok, lakodalmak alkalmával Egyházán heteket eltölteni, annyival inkább dologszünet alkalmával templomban, ha egy-két órát. ”41 A kisapostagi leányegyház tagjainak régi óhaja volt saját templom építése, ezért 1901-ben telket igényeltek az anyaegyháztól, amire azok ígéretet tettek. Következő évben erre a célra át is engedtek háromnegyed holdnyi földet. Magát az ajándékozási szerződést 1904-ben kötötték meg azzal a kikötéssel, hogy ide csak templom emelhető, ellenkező esetben a telek visszaszáll a Dunaegyházai Evangélikus Egyházra. Az ajándékozott föld haszonbérletéből származó jövedelem is kizárólag templomépítésre fordítható, más egyházi célra nem.42 A templom helye már a 20. század elején a kisapostagiak rendelkezésére állt, a kellő akarat is megvolt, felépítésére azonban különböző okok miatt még évtizedeket várni kellett. A község műveltségi viszonyaira jellemző, hogy az 1869-ben ötven százalékos analfabetizmust 1910-re - ha nem is jelentősen - sikerült csökkenteni, ekkor a 630 fős népesség közel kétharmada tudott írni és olvasni. A fejlődésben szerepet játszott az 1873-ban átadott evangélikus iskola is.43 A Dunaegyházai Evangélikus Egyház még 1868-ban határozatot hozott az iskola építéséről, addig hozzájárult a tulajdonában álló kisapostagi révház oktatási célra történő használatához. Az új iskola építésére a telken kívül kettőszáz forintot ajánlott fel. A felajánlásokon túl Válka János lelkész adománygyűjtésbe kezdett, valamint reményét fejezte ki, hogy a kisapostagi és dunaegyházai lakosok ingyen munkával is segítik majd az építkezést. Döntöttek a tanító javadalmazásáról is: fizetésként évente száz forint juttatásban részesült, amit négy részletben kapott. A presbitérium összesen tíz hold földet ajánlott fel, amelyből három-három hold őszi és tavaszi vetés alá való, három holdat ugaron kellett hagyni, egy holdat pedig burgonyaföld céljára juttatak. A földek után fizetendő adót az egyházközség magára vállalta. A tanítói javadalmazáshoz tartozott még évi ötven véka rozs is. A szülőknek az iskolába járó gyerekeik után évente fejenként ötven krajcárt kellett fizetni (más felekezetűek is).44 Az elhatározást cselekvés követte, amelynek eredményét bizonyítja az 1869-ben már a településen rögzített tanító személye. Az adatok alapján arra következtethetünk, hogy Kisapostagon ekkor már folyt alsó fokú oktatás. Az iskolaépítés jelentősen megterhelte az egyház költségvetését, amit az 1875-re felhalmozódott 734 forintos adósság is alátámaszt. Az egyházközség belátta, hogy a kisapostagi leányegyház önmaga nem képes törleszteni a tartozást a hívek „csekély száma, s szegénysége miatt ”. Ezért a dunaegyházai egyház négyszáz forintot magára vállalt, a fennmaradó 334 forint viszont továbbra is a kisapostagiakat terhelte. Az összeg ki nem fizetése esetén a leányegyház tagjai a saját vagyonukkal feleltek. Az új iskola a lelkész szerint nem volt kifogástalan állapotban, ezért szemrehányásokkal illette a kisapostagi híveket, „ hogy amilyük van, még azt sem tudják 60
