Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Bödő István: Kisapostag évszázadai
Kjsapostag története Egy 1791-ben készített összeírásból név szerint ismerjük a Kisapostagon földet bérlő egyházai jobbágyokat, illetve a földesuraik személyét. A legjelentősebb birtokos a Rudnyánszky és a Mondbach család volt, akik közel azonos számú jobbággyal rendelkeztek. A két család együttesen 1398 öl területet birtokolt, amit 46 telekre osztottak, így jobbágyonként harminc öl föld jutott. Az öl a szokásos hosszúságegység helyett itt területmértékként szerepel, átváltása mai mértékegységre nem ismert. A többi családnak jóval kisebb birtoka, együttesen 382 öl földtulajdonuk volt. A puszta jellege alapján úrbérinek tűnik a forrásokból (egész, fél, negyed és nyolcad telkes jobbágyokat rögzítettek) azonban itt a gazdálkodók által bérelt föld nagyságát jelölték. Egy egész telek mérete dűlőnként, 14 és 20 öl között váltakozott.56 A haszonbérleti szerződéseket a birtokosok mindvégig közösen kötötték az egyházai jobbágyokkal. Az 1799-ben megkötött contractusban báró Rudnyánszky Józsefet jószágigazgatója, Sárközy János, gróf Festetics Györgyöt fiscálisa, Pintér György képviselte, a nemesek közül személyesen Tahy Antal vett részt az eseményen. Egyháza képviseletében a bíró, Filip János és Szurma Mátyás esküdt jelent meg. A három évre szóló egyezség értelmében a gazdálkodóknak a kisapostagi pusztáért esztendőnként 1200 rajnai forintot, a kocsma és a rév bérletéért 330 rajnai forintot kellett megfizetni, azzal a feltétellel, hogy „ a nevezett közönség mindennemű szükséges eszközökkel, szerszámokkal, jó révészekkel, s költséggel maga provi- deálja Kívánatosnak tartották a földesurak részeinek szakszerű, földmérő általi elkülönítését, hogy a jövőben mindenki saját szerződést köthessen a jobbágyaival. Új szállás építését a pusztán továbbra is tilalmazták. Végezetül Egyháza jelen lévő elöljárói tanúsították, hogy a megállapodást velük „tót” nyelven is ismertették.57 A szerződés 1802-ben veszítette hatályát, ennek megfelelően a gazdák még 1804-ben is egyezség nélkül művelték földjeiket. Esdeklő levelükben új, hosszabb időre szóló haszonbérlet megkötését szorgalmazták („5 ha lehet 12 esztendőkre kiadni"), valamint az elmúlt esztendők silányabb termése miatt mérsékeltebb árenda megfizetését sürgették. További indokaik között a puszta csekély mérete és a kimerült földek termőereje miatt szükséges trágyázás szerepelt. A földműveseknek ugyanis csupán abban az esetben érte meg trágyázni, ha hosszabb ideig használhatták a földet. A 19. század elején a mezőgazdaságban még a nyomásos gazdálkodás volt az uralkodó, a trágyázást, mint a talajerő pótlásának módját ismerték, de nem terjedt el általánosan. A levélben szó esik a kisapostagi földekre való eljutás nehézségeiről: „A Dunának közben való vetése az említett pusztának munkáltatását a Dunán által való járás miatt igen fáradságossá, költségessé, sőt a háborgó időkben életünkre nézve veszedelmessé is és a nagy szelekben az általmenetel gátoltatván a sok időben híjában való eltöltésével károssá is teszi. ” Az egyházai kocsmával kapcsolatban írták:,, a nyári holnapokban pedig a népnek Dunántúl való lakása miatt igen csekély haszonnal fordul elő. ”58 A dokumentum megerősíti, hogy a Kisapostagot bérlő gazdák a munkaidényt a pusztán töltötték. 38
