Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Bödő István: Kisapostag évszázadai
Kisapostag története A Duna jobb partján történő földszerzést elősegítette a közös birtokos személye, valamint a közös érdek: az egyházaiaknak földre volt szükségük, a földbirtokosnak pedig bérlőkre, akik megművelik a kisapostagi határt. Kézenfekvő lett volna a puszta betelepítése, azon jobbágytelkek kialakítása, azonban a földesúr a számára anyagilag kedvezőbb, szerződéses utat választotta. Az 1734-ben megkötött konvencióban az egyházaiak a pusztának egy részét kapták meg, a contractust hasonló feltételekkel 1741. április 21-én megerősítették. Az egyezség értelmében évente hatszáz rajnai forint földbért voltak kötelesek fizetni két részletben: Szent György és Szent Mihály napján, „ hogy ők teljes szabadsággal gazdálkodjanak”. A földeken kívül az egyházaiak a révet is bérbe vették annak minden jövedelmével együtt. Az árenda fizetésén túl Daróczy Katalin a jobbágyoktól megkövetelte a földesúri konyha ellátását (tyúk, tojás, vaj). A szerződést Buda várában kötötték meg, az egyházaiakat Szabados Lőrincz, Mucván János és Franovics György nótárius képviselte.40 A puszta többi részét kiegészülve Baracs és Pázmánd pusztákkal Pröbsztl Károly vette haszonbérbe, aki azonban eltért a szerződésben foglaltaktól, ezért 1744-ben bírói úton eltávolították bérleményéből. Ezt követően kapták meg az egyházaiak Kisapostag másik részét, valamint a másik két pusztát.41 A contractusok mindig meghatározott időre szóltak, ezért mindig meg kellett azokat újítani, ami a telkes jobbágyokkal szemben némi bizonytalanságot jelentett. Azt a jobbágyot, aki a telke után járó kötelezettségeket teljesítette, csak a legindokoltabb esetben lehetett onnan kitenni. Az 1760-ban három évre megkötött haszonbérleti szerződésben Kisaposta- got együtt adták ki Egyháza faluval és Baracs- és Pázmándpusztával. A földbérlet kiegészült a révvel, valamint az átkelőhely mellett működő kocsma árendájával, amelyek regálé jövedelemnek számítottak, vagyis eredetileg királyi jogon szedték, később a földesurak megkapták beszedésének jogát. Összesen évi 2800 rajnai forintot kellett kifizetni a „földesuraságoknak”, ami annyit jelent, hogy az említett területek ekkor már több földbirtokos tulajdonában álltak. Az 1741-es contractussal szemben 1760-ban részletesen leírták a földesuraknak járó egyéb juttatásokat, e szerint évente két akó tehénvajat, kétszáz tyúkot, ötszáz tojást és ötven font „/öraMávét ”kel lett abi rtokosok részére beszolgáltatni. Ajobbágyoknak megtiltották 24 forintos büntetés terhe mellett a rétek felszántását, azokat csak kaszálóként és legeltetésre lehetett hasznosítani. Hasonló összegre bírságolták a tiltott vadászaton kapott személyeket is. A marhagulyába saját hasznukra nem hozhattak máshonnan állatot, idegen helyről elkóborolt szarvasmarhákat önkényesen nem foghatták be, hanem jelenteni kellett a gazdatisztnek. Ennek elmulasztása esetén 12 forintos bírság járt. A szerződésben szigorúan szabályozták a halászatot is, egy „ hiteles ember” ellenőrizte a halászok által kifogott halak mennyiségét és az abból származó jövedelmet. Az uraságok fenntartották a jogot maguknak a nem főbenjáró bűnök esetében történő ítélkezésre, új prédikátor is csak a beleegyezésükkel érkezhetett 32
