Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Főúri nemzetségek címerei alatt (Vitek Gábor)

Bél Mátyás rint és 27 dénár adóval is kizárólag a vármegyei települések átlagszínvonalán állt. Az összeírások tükrében a községben az 1696-ban számbavettek csupán 50-60 százaléka élt még az 1715. és 1720. évi összeírás idején. A XVIII. század első évtizedeiben bekövetkezett telepítésekről nem rendelkezünk megbízható dokumentumokkal. Annak ellenére sem, hogy a vármegye falvaiban rendszeresek a benépesítések, ezek folyamata az évszázad közepére nagyjából le is zárult. Eredménye Csurgó gazdasági teljesítőképességét tekintve nem érzékelhető, a talpraállás nehézkesen ment, ugyanis az 1730. esztendei összeírás szerint a 138 és háromnegyed dica után összesen 561 forint és 94 dénár adót fizettek. Bél Mátyás Notitia Hungáriáé című korabeli összeállítása szerint a Sárréti járásban fekvő Csurgó földje kövér, gabonát és bort egyaránt bőven termő. A szerző külön kiemeli a Gaja melleti malmot. A függetlenségi háború leverését követően sem kerülte el a községet az ország úrbéres lakosságának egyik legsúlyosabb terhe, az állandóan fejük felett lebegő vármegyei beszolgáltatási kötelezettség. 1724-ben például a vármegyei nemesi közgyűlés elrendelte, hogy Bodajk, Csór, Csurgó, Moha és Szentgyörgy lakossága Fehérvárra vesszőt szállítson. 1737-ben viszont már a közgyűlés utasította az adókivetőket, hogy a dica megállapításánál vegyék figyelembe a Csurgó, Bodajk és Mór területén elterjedt marhavészt. A XVIII. század beköszöntéig a falu szükségleteit csupán néhány kézműves látta el. Első kimutatásuk 1738-ból ismert, amikor két molnárt, valamint egy-