Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Főúri nemzetségek címerei alatt (Vitek Gábor)

közel ötven magyar hold (egy magyar hold 1200 négyszögöl) jó minőségű szántót műveltek a tizennégy egész telekkel rendelkező Csurgó határában, ugyanakkor hetven hold maradt parlagon. A termőterületet háromszor szántották, a rétföldeket egyszer kaszálták évente. Erdejében szép, makktermő faállományt kezeltek, s állataikat is itt legeltették. Százötven kapás (egy kapaalja szőlő egy ember egy napi munkájával megmunkálható terület, nagysága Fejér vármegyében száz és kétszáz négyszögöl között váltakozott) szőlőterületéből („Czurgo hegy") csupán harmincat műveltek, a többin 1683 óta nem folyt bortermelés. Gabonatermésük minősége silány, nem állt el, s négy malma közül is mindössze felében őrlettek. Templomáról azt írták, hogy létezik, viszont elhagyatott, a Gaja-patakon pedig elhanyagolt állapotú, épített hidat említettek. A falu adózó népességét kilenc silány építésű házzal rendelkező hét telkes gazda és tíz zsellér képviselte. Állatállományukat félszáz igás marha és száz sertés jelentette. A szerző arra is kitért jelentésében, hogy korábbi, török földesuruknak, Abdullah Zahaynak telkenként egy forint készpénzt, egy pint vajat, egy-egy szekér tűzifát és takarmányt, valamint terményeik után tizedet szolgáltattak. Mindezeken felül a szultán részére tíz dénár fejadót és mennyiségileg és minőségileg nem említett - ingyenmunkát biztosítottak. Egyházi tized fejében hetven forinttal adóztak. Természetesen Csurgó gazdasági hasznosításában sem lehetett teljes az egyetértés birtokos és kamara között. A vámszedési jog gyakorlása felkeltette a budai kamarai adminisztráció figyelmét. A pénzügyi ellentétek akkor kerültek felszínre, amikor még ugyanebben az esztendőben az uralkodó megerősítette a Hochburg család számára az 1439-ben, 1453-ban, 1458-ban és 1461ben a csókakői uradalomra vonatkozó vámszedési jogosultságot. A Magyar Királyi Kancellária 1703. január 21-én rendelte el a báró és a budai kamarai adminisztráció összeütközésének kivizsgálását. Meszlenyi János alispán, Fekete György főszolgabíró és Eölbey Péter esküdt június 15-én vizsgálták meg a vámszedő helyeket és a hidakat. Megállapították, hogy az uralkodói adománylevélben foglaltak szerint az egyiket a Hochburgok csurgói településénél a Gaja-patak mentén, a másikat Mór előterében a Székesfehérvár-Győr közötti úton létesítették. Az uradalom több részén felállított hidak a földesurak és a jobbágyok hasznát szolgálták. Ezeken a helyeken vámot nem szedtek. A megyei küldöttség tagjai Csurgón és Móron a vámszedést jogosnak találták; indoklásukban kiemelték, a sáros utak karbantartása és hidak emelése különösen ősszel és tavasszal közérdeket szolgál. A gazdasági nehézségek, az életkörülmények bizonytalanná válása, az elkeseredettség következményeként nem véletlen, hogy a II. Rákóczi Ferenc nevével jelzett szabadságharcban (1703-1711) a parasztság túlnyomó többsége a „nagyságos fejedelem" oldalán vett részt. A felkelés idején leginkább az 1707-es esztendő bizonyult a csurgóiak szempontjából a legkilátástalanabb-